A britek is választanak

„Gordon Brown valószínűleg régen megbánta, hogy 2007 nyarán, amikor Tony Blair örökébe lépett, nem írt ki választásokat. Akkor a Munkáspárt még biztos nyerőnek számított, és Brown mögött szinte makulátlanul sikeres pályafutás állott. Akkor illetlennek gondolta, hogy tőkésítse előnyét – és könnyen lehet, hogy rajtaveszt. Egy évvel később beütött a gazdasági-pénzügyi válság, Nagy-Britannia a második világháború óta nem látott szakadékba zuhant, ahonnan – másokhoz hasonlóan – csak most kezd kikecmeregni. Hivatali pályafutásának utolsó másfél évében Brown sokat szerencsétlenkedett, bizonytalankodott. Keveset használtak neki pártja botrányai. Magát a válságot azonban, mely Londont, mint a globális világ pénzügyi szolgáltatásainak centrumát, kettőzött erővel sújtotta, soha senki nem írta a számlájára. Inkább a javára írják, hogy nem habozott a bankok kimentése végett hegyláncnyi közpénzt mozgósítani.

Igaz, ennek az a következménye, hogy a brit államháztartás adóssága elképesztő módon – a GDP 13 százalékát meghaladóan – megnőtt, és alighanem évekbe telik, mire a korábbi szintre dolgozzák le. Ám ennek a közpénzügyi kvázi katasztrófának van egy hozadéka. A kampányban a szemben álló felek egyike sem élhet a választás előtti ígérgetés jól bevált módszerével. Legfeljebb arról győzködhetik a szavazókat, hogy milyen mértékben szükséges a közkiadásokat csökkenteni és az adókat emelni, s hogy milyen következményekkel járnak a megszorítások. Ez egészségesebb állapot, mint az, amit 2006 tavaszán Magyarországon megéltünk. Akkor az EU »hozzájárult« ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc ne valljon színt, ezzel nemcsak neki, de a Fidesznek is lehetővé vált, hogy a magyar népet mindenfajta jótéteményekkel kecsegtesse.”