Idegenrendészeti eljárás – Ilyen ország pedig nincs CCCXCIII.

2014. január 17. 13:41

Szakály jobb esetben csak a magyar állam kétségtelen felelősségét maszatolja, rosszabb esetben egy cinikus jelzővel intézi el emberek ezreinek szenvedését vagy éppen halálát.

2014. január 17. 13:41
Balogh Ákos Gergely
Mandiner

Erősen indított az idei évvel felálló, a kormány által alapított VERITAS Történetkutató Intézet. Az intézet vezetésével megbízott Szakály Sándor ugyanis az MTI-nek adott interjúban néhány, a történelmi köztudatunkban valóban tévesen szereplő esemény között úgy beszélt az 1941-es kárpátaljai deportálásokról, mint idegenrendészeti eljárásról.

Szakály jobb esetben csak a magyar állam kétségtelen felelősségét maszatolja, rosszabb esetben egy cinikus jelzővel intézi el emberek ezreinek szenvedését vagy éppen halálát. Bár a mintegy 18 ezer deportált zsidó közül valóban akadtak nem magyar származású menekültek is (nem mintha az ő kitoloncolásuk olyan keresztényi cselekedet lett volna), nagy részük azonban magyar zsidó volt. Felmenőik korábban a Magyar Királyságban éltek, a trianoni békedöntéssel kerültek más államok fennhatósága alá (azaz ma jogosultak lennének az egyszerűsített honosítási eljárásra).

Az 1944-es német megszállás kétségkívül választóvonal a magyarországi zsidó közösségek életében, hiszen addig a magyar állam nem telepítette ki őket, miközben a térség többi országában már javában zajlottak a deportálások. Nem véletlen, hogy – zsidótörvények ide vagy oda – Magyarország a német befolyási övezetben a menekülő zsidóság migrációs célországa volt, 10-20 ezren is menedéket kerestek az országban. Az 1941-ben Kárpátalján, majd Kamenyec-Podolszkban történtek szomorú kivételt képeztek ez alól, nem véletlenül nevezte egy visszaemlékező magyar kisholokausztnak az akkori eseményeket. Ezt letudni annyival, hogy idegenrendészeti eljárás volt: aljas hazugság.

Szakály szavai újra rávilágítanak arra a sajnálatos állapotra, hogy sokakban nem tudatosul, mennyire fontos szerepe volt a magyar zsidóságnak az ország, a magyar vidék polgárosodásában az előző századforduló környéki aranykorban. Sőt: az 1910-es népszámlálás szerint a Magyar Királyság területén élők 54 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek – a magyar identitású zsidóság nélkül magyar többségről sem beszélhettünk volna a történelmi Magyarországon. Amikor a Trianonban a szomszédos államok fennhatósága alá került magyar közösségek népességfogyatkozásán kesergünk, nem szabad elfelejteni azoknak a magyar zsidóknak a hiányát, akik az elcsatolt területeken éltek. Egy részüket a nácik meg a környező államok hatóságai, másik részüket a magyar állam szállította a halálba.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 273 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2014. január 18. 17:39
Érdekelne, hogy a szerkesztő úr ír e cikket arról, hogy 1988-ban - még most élő felelősök - miért küldték vissza Ceausescu Romániájába a menekülő erdélyi magyarok jelentős részét. Ahol megölték, megverték, börtönbe zárták őket. Az eljárás itt is idegenrendészeti eljárás volt. Csakhogy engem senki nem győzött meg arról, hogy 1941-ben a kiutasítás elrendelésekor az akkori belügyminiszter-helyettes tudott arról, hogy a kiutasított zsidókat legéppuskázzák a németek. Az erdélyi menekült magyarok sorsával viszont az 1988-ban hivatalban lévő belügyminiszter-helyettes úr igencsak tudott. Aki képviselőként több ciklust lehúzott a magyar parlamentben. A rendszerváltás után.
Box Hill
2014. január 18. 14:02
„A forradalom szörnyűségei 1917 és 1921 között több területen még borzalmasabbak voltak, mint a háborúé; a szocialista forradalom és a zsidók közötti kapcsolat látványosabbá vált, mint bármikor előtte, és az antiszemita lehetőség nagyobb. Az a felfogás, hogy a forradalom túlnyomórészt a zsidóké és a zsidók különösen kegyetlenek voltak, terjedt … olyan agyakban is, mint Woodrow Wilson (amerikai elnök) és Winston Churchill (brit miniszterelnök).” Forrás: Albert S. Lindemann: Esau's Tears, Modern Anti-Semitism and the Rise of the Jews (Ézsaiás könnyei, a modern antiszemitizmus és a zsidók felemelkedése), Cambridge University Press, 1997, 424.old.
Box Hill
2014. január 18. 10:15
„A fasiszta mozgalom maga is aránytalanul zsidó mozgalom volt – tehát a zsidók arányaiban nagyobb részét alkották a pártnak, annak egész történetén keresztül, mint az olasz lakosság. … 1938-ra a pártnak 10,215 felnőtt zsidó tagja volt.” (Amikor Olaszország teljes lakosságából körülbelül 47,000 volt zsidó.) „Mussolininek több zsidó munkatársa volt, így a kedvenc és legbefolyásosabb szeretője, Margherita Sarfatti. Róma főrabbija hivatalos áldásában részesítette Mussolinit, aki (olasz támaszponton) segítette a cionista haditengerészet kifejlesztését, mint a brit imperializmus elleni manővert.” Forrás: Stanley G. Payne: A History of Fascism, 1914-1945, The University of Wisconsin Press, 1995, 240.old. Tehát, ha a demokrata olasz le akart számolni a fasiszta rendszer híveivel, egy csomó zsidót is fel kellett akasztania. (vagy kitoloncolni legalább)
packó_
2014. január 18. 09:11
BÁG a szövegébe betesz egy linket a Magyar Narancsból, a magyar kisholokausztról. Érdemes elolvasni, de ha nem, ebben az esetben idézzük ide Takács Ferenc Magyar Narancsba írt kitűnő sorait: "Egy 1941 júliusában és augusztusában belügyminiszteri utasításra lebonyolított idegenrendészeti intézkedéssorozat volt ez, amelynek során "rendezetlen állampolgárságra" való hivatkozással több tízezer zsidót - németországi, lengyelországi menekülteket, de igen nagy számban magyarországi születésű embereket is - internálótáborokba gyűjtöttek, majd az (akkori) ukrán-magyar határ menti Körösmezőn felállított internálótáborba "koncentráltak"." Elolvasva a Szakállyal készült interjút, Szakály sem mondott mást. Ebben az estben viszont valami oka csak van annak, hogy BÁG nem a Magyar Narancsot és Takácsot b@szogatja, hanem Szakályt és a Veritast.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!