Ma van a Föld napja

2010. április 22. 10:10

Idén faültetéssel, tavaszi nagytakarítással, túrákkal, bicajos felvonulással és zöld programokkal ünneplik országszerte a jubileumi Föld napját. Budapesten a Gödör előadásokkal, piknikkel és táncos bulival vár.

2010. április 22. 10:10

Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató negyven éve, 1970. április 22-én mozgalmat indított el a Föld védelmében. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom: ezernél is több szervezet vesz részt benne. A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”. 1989-ben Kaliforniában a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása a következő jelentős esemény, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon. Több mint 125 ország polgárai, civil szervezetei kapcsolódtak be a programba, itthon 1990 óta rendezik meg.

A washingtoni Worldwatch Institute minden évben erre a napra adja ki éves jelentését a világ környezeti állapotáról, valamint a Critical Mass kerékpáros mozgalom is ilyenkor vonul Budapesten; idén április 24-én, szombaton tartják bringás menetüket. Az idei huszadik magyar Föld Napján egész napos rendezvénnyel vár a Gödör klub, a Geofizikai Intézet diáknapot tart, a Pető Intézet óvodásainak részvételével pedig délelőtt megtisztítják a Kútvölgyi Kórház-Pető Intézet melletti füves területet.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!