Szabad bejárása van Soros György fiának a Fehér Házba

2023. április 08. 22:40

Alexander Sorosnak óriási politikai befolyása van a Biden-kormányban, írja New York Post.

2023. április 08. 22:40
null

Alexander Soros apja de facto „nagykövetévé” vált az amerikai elnöknél a New York Post szerint. Legalább 14 alkalommal tett látogatást a Fehér Házban Alexander Soros, Soros György „szélsőbaloldali királycsináló” fia, mióta Joe Biden elnök hivatalba lépett – derült ki New York Post által átnézett feljegyzésekből.

Alexander Soros, aki a közösségi médiában is szívesen dicsekszik a világ vezetőivel fenntartott kapcsolataival, a Fehér Ház látogatási naplója szerint

tizennégyszer járt a Fehér Házban 2021 október 29. és 2022 december 2. között, tehát csak kicsivel több mit egy év alatt.

Legutóbbi útjai közé tartozik, hogy tavaly december 1-jén meglátogatta Ron Klain akkori fehér házi kabinetfőnök tanácsadóját, Nina Srivastavát, aki Biden elnökválasztási kampányában is dolgozott. Később aznap este a fiatalabb Soros egyike volt annak a 330 embernek, akik részt vettek a Fehér Házban megrendezett állami vacsorán, amelyet az elnök és Jill Biden first lady adott Emmanuel Macron francia elnök és Macron felesége, Brigitte tiszteletére.

Nem világos, hogy miről tárgyaltak a találkozókon, mivel a Fehér Ház egyelőre nem válaszolt a Post megkereséseire, ahogy Soros szóvivője sem kívánt nyilatkozni.

Mike Howell, a konzervatív Heritage Foundation Oversight Project igazgatója szerint „a fiatalabb Soros könnyű hozzáférése a Fehér Házhoz aggasztó, tekintve, hogy a Soros család már eddig is óriási károkat okozott az országnak.

– fogalmazott. Matt Palumbo, a „The Man Behind the Curtain: Inside the Secret Network of George Soros” (Az ember a függöny mögött: Soros György titkos hálózatának belsejében) című könyv szerzője szerint „a Soros-család befolyása a Fehér Ház politikájára még soha nem volt ilyen erős. Az egész Fehér Házban jelen vannak Sorosék, és a fia gyakorlatilag az apja új képviselője” – mondta Palumbo a Postnak.

Míg az idősebb Soros jellemzően igyekszik kevesebb feltűnést kelteni, és befolyását a Nyílt Társadalom Alapítványon és az általa alapított egyéb civil szervezeteken keresztül igyekszik gyakorolni addig fia politizálása sokkal nyitottabban folyik.

Alexander Instagram-oldalának áttekintése azt mutatja, hogy 2018 óta legalább kilenc alkalommal látogatott el Schumerhez a szenátus demokrata többségi vezetőjével, és nyolcszor pózolt Nancy Pelosi korábbi demokrata házelnökkel. Az oldalán szerepelnek még Barack Obama volt elnökkel, Kamala Harris alelnökkel és más prominens demokrata pártiakkal készült közös fotók is, amelyeket az általa szervezett, vagy más eseményeken készítettek.

„Az alig több mint egy év alatt 14 Fehér Házi találkozó azt sugallja, hogy a fiatalabb Sorosnak óriási politikai befolyása van a Biden-kormányban,

– mondta Tom Fitton, a Judicial Watch konzervatív jogi megfigyelőcsoport elnöke.

Scott Walter, a Capital Research Center konzervatív agytröszt elnöke szerint az idősebb Soros öt gyermeke közül Alexander az, aki a leginkább alkalmas arra, hogy végül átvegye család hálózatának a vezetését. „Apjához hasonlóan ő is szoros kapcsolatokat ápol a Fehér Ház és a kongresszus vezetőivel, akik hajlandóak a család akaratát teljesíteni” – mondta Walter a Washington Examinernek, amely elsőként szellőztette meg az ifjabb Soros fehér házi látogatásait. „Nem csoda, hogy a Biden-kormányzatban mindenütt megtalálhatók a külügyminisztériumtól a belpolitikai tanácsig a volt munkatársaik és az alapítványaik, és lobbistáik támogatottjai” – tette hozzá. 

Nyitókép: Dave Kotinsky / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2023. április 10. 17:53
a lakájmédia már készíti elő, h az öreg halála után is lehessen sorosozással hülyíteni a birkát. Jön a fia, Alex, hogy rombolja a mi békés boldog igazmagyar szuverén demokráciánkat )))
Lajoss
2023. április 09. 21:21
..és akkor mi van?
pepita
2023. április 09. 15:44
Nem értem ez miért lenne baj.! Hiszen Biden is szabadon bejárhat. Egyiknek sincs jelentősége. A dolgok nem ott dőlnek el.
roughneck
2023. április 09. 15:24
Vegen meg feltekeny lesz Alex felesege, mert a ferje bejar a Feher Hazba, hogy seggbe kurja Bident... :-))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!