Kínai elnök: Nem lenne szabad az emberi jogok ürügyén más országok belügyeibe avatkozni

2022. május 25. 17:48

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa felkeresi Hszincsiangot, ahol a nyugati vádak szerint a kínai hatóságok súlyos emberi jogi sérelmeket követnek el az ott élő ujgurokkal szemben.

2022. május 25. 17:48
null

Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben videókapcsolaton keresztül egyeztetett a Kínában tartózkodó Michelle Bachelet emberi jogi ENSZ-főbiztossal, úgy foglalva állást, hogy nem lenne szabad az emberi jogok ürügyén beavatkozni más országok belügyeibe.

Nyugati vádak

A szerdai egyeztetésről, amelyre Bachelet Kínába érkezése után két nappal került sor, a Hszinhua kínai állami hírügynökség számolt be. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn érkezett Kínába, ahol hatnapos látogatást tesz, a többi közt felkeresve az északnyugat-kínai Hszincsiangot, ahol a nyugati vádak szerint a kínai hatóságok súlyos emberi jogi sérelmeket követnek el az ott élő ujgurokkal és egyéb, zömében iszlám vallású kisebbségi nemzetiségekkel szemben. Hszi a megbeszélés során úgy vélekedett, hogy egy ország emberi jogi helyzetének megítéléséhez elsősorban azt kell megnézni, hogy népének érdekei megfelelő védelmet kapnak-e, valamint azt, hogy az emberek elégedettsége, jóléte és biztonságérzete javulást mutat-e.

Hangsúlyozta: minden országnak a saját helyzetének és jellegzetességeinek megfelelő utat kell választania az emberi jogok fejlesztéséhez, és ezt a választást tiszteletben kell tartani. A valós helyzet figyelmen kívül hagyásával, teljes egészében átvenni egy más ország modelljét katasztrofális következményekkel járhat, ennek pedig az emberek lennének a végső vesztesei – tette hozzá. Kifejtette:

különbséget kell tenni a különböző emberi jogok között.

Úgy vélte, hogy a fejlődő országokban az elsődleges emberi jogok a fennmaradáshoz és a fejlődéshez kapcsolódnak. A kínai elnök az emberi jogok globális igazgatási rendszerének erősítését sürgette, amihez szerinte közös erőfeszítésre van szükség. Hozzátette: az emberi jogok terén nem létezik „tökéletes ország”, így szükségtelen bárkinek is kioktatni másokat ebben a kérdésben. Úgy fogalmazott: „nem lenne szabad az emberi jogok kérdését átpolitizálni vagy eszközként felhasználni, kettős mércét alkalmazni, valamint az emberi jogok ürügyén más országok belügyeibe avatkozni”.

Hszi Csin-ping arról biztosította Bacheletet, hogy a kínai fél a továbbiakban is támogatni fogja az ENSZ-t a nemzetközi emberi jogok terén tett erőfeszítéseiben. A Hszinhua tudósítása szerint Bachelet köszönetet mondott a kínai elnöknek, amiért a járványhelyzet nehézségei ellenére lehetővé tették a látogatását. Elmondta: személyében 17 év óta először jár az ENSZ emberi jogi főbiztosa Kínában, így rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít ennek a látogatásnak. Reményét fejezte ki, hogy a kínai kormányzattal, valamint a társadalom különböző rétegeinek képviselőivel folytatott, közvetlen érintkezések és megbeszélések révén behatóbb ismereteket szerez majd az országról. Egyelőre azonban nem világos, hogy kikkel találkozhat majd a főbiztos, ugyanis a koronavírus-járvánnyal járó kockázatokra hivatkozva a kínai fél Bachelet látogatását „zárt rendszerben” szervezi. Látogatása során így a sajtó képviselői sem kísérik el.

Kisebbségek elleni jogsértések

A kínai állami hírügynökség szerint Bachelet elismeréssel méltatta Kína erőfeszítéseit és eredményeit a mélyszegénység felszámolása, az emberi jogok védelme, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés terén. Dicsérte továbbá Kína hozzájárulását olyan globális kihívások megoldását célzó erőfeszítésekhez, mint a multilateralizmus védelme és a klímaváltozás elleni harc. A főbiztos elmondta: kész a Pekinggel folytatott egyeztetések elmélyítésére és az együttműködési lehetőségek felderítésére a globális emberi jogok ügyének előmozdítása érdekében.

A Hszinhua közleményében nem tettek említést Hszincsiangról, mint ahogyan azokról a dokumentumokról sem, melyeket a Kommunizmus Áldozatainak Emlékalapítványa nevű, washingtoni székhelyű szervezet kedden tett közzé. A „hszincsiangi rendőrségi akták” néven közzétett dokumentumok – egyebek mellett fotók, adatlapok és beszédek – az alapítvány állítása szerint

a rendőrség bizalmas, belső hálózataiból származnak,

és a Hszincsiangban élő kisebbségek elleni jogsértésekbe nyújtanak bepillantást.

AZ ENSZ hivatalos internetes oldalán megjelent közlemény szerint Bachelet elsődleges fontosságúnak nevezte, hogy közvetlenül egyeztethet a kínai kormányzattal a belföldi, regionális és globális emberi jogi kérdésekről. A főbiztos a Twitteren közzétett bejegyzésében értékesnek nevezte a kínai elnökkel és vezető tisztségviselőkkel folytatott közvetlen megbeszéléseket. Bachelet szerdán a Kantoni Egyetemen előadást tartott a hallgatóknak, melyen az emberi jogi oktatás fontosságáról beszélt a bizonytalanság és kiszámíthatatlanság idején, és a fiatalok fontos szerepéről beszélt a véleménynyilvánítás és a változások előmozdítása terén.

Az ENSZ vádja

Az ENSZ közleménye szerint Bachelet hétfői érkezésekor úgy nyilatkozott, hogy látogatása során néhány „nagyon fontos és érzékeny kérdés” megvitatására számít. A tervek szerint a főbiztos a hatnapos látogatás végén tart majd sajtótájékoztatót. Az ENSZ 2018-ban azzal vádolta meg Kínát, hogy mintegy egymillió ujgurt zárt akaratuk ellenére politikai átnevelőtáborokba. Peking tagadta a táborok létezését, és azt állítja, hogy önkéntes alapú, bentlakásos szakképzési központokat működtettek Hszincsiangban a

vallási radikalizmus és a terrorizmus visszaszorítását célzó intézkedések részeként.

A hszincsiangi kormányzat pedig 2019-ben közölte, hogy a központokban „tanulók” mindannyian befejezték „képzésüket”. Az átnevelőtáborok mellett a kisebbségi nemzetiségekhez tartozó családok szétszakításáról és kényszermunkáról szóló vádak is felmerültek a Hszincsiangban alkalmazott intézkedések kapcsán. Kína minden ilyen vádat tagad.

(MTI)

(Fotó: Hszi Csin-ping kínai elnököt ábrázoló kép egy kínai újság címlapján egy pekingi újságárusnál 2021. november 12-én. MTI/EPA/Roman Pilipej)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kikicsoda
2022. május 26. 03:29
Szóval, a kínai elnök szerint, ha a szomszéd az asszonyt öli, a gyereket meg a falhoz veri, akkor nincs jogunk közbeszólmi. Persze, az ilyen közbeszólásokkal is keményen vissza lehet élni, és egyesek, (egyes országok) vissza is éltek vele, deaz még nem jelenti hogy a jól megindokolt közbeszólás rossz lenne. Például, mi elvárjuk, hogy más országok is szóljonak bele a román kissebségi politikába, az erdélyi magyar kissebség védelmében.
kikicsoda
2022. május 26. 03:29
..
Töki
2022. május 25. 23:43
Nem buta ez kínai fazon. Nagyon jól látja a dolgokat, meg a hátteret.
greg
2022. május 25. 21:20
Kína állatként kezeli az állatokat. Bárcaak mi is megtehetnénk az emberszerű erőforrásokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!