Minden rekordot megdöntött a Louvre látogatottsága

2019. január 03. 10:49

A világ legnépszerűbb múzeuma rekordot döntött.

2019. január 03. 10:49

Több mint 10 millió fővel minden látogatottsági rekordot megdöntött 2018-ban a párizsi Louvre. Jean-Luc Martinez elnök-vezérigazgató szerint első ízben esett meg a Louvre – és valószínűleg a világ múzeumainak – történetében, hogy egy évben a látogatók száma meghaladta a 10 millió főt. Ez példátlan egy szépművészeti és régészeti múzeum történetében – mondta.

A csütörtökön közzétett adatok szerint tavaly 10,2 millió látogató kereste fel a világ legnépszerűbb múzeumát, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban (8,1 millió). A korábbi rekordot 9,7 millió látogatóval 2012-ben állította fel a párizsi Louvre.

2017-ben a Louvre után a pekingi, Tienanmen téri Kínai Nemzeti Múzeum vonzotta a legtöbb (8 millió) látogatót, a harmadik helyen a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum állt 7,3 millió látogatóval. Az elnök-vezérigazgató szerint az új rekord az elmúlt két évben végrehajtott bővítési munkáknak köszönhető, és annak, hogy újra talpra állt Párizsban a nemzetközi turizmus, amelyben 30 százalékos csökkenést eredményeztek a korábbi évek terrortámadásai.

Az online jegyárusítás bevezetése csökkentette a várakozási időt, és ez is több látogatót vonzott a Louvre-ba – mondta az igazgató.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takita
2019. január 03. 13:44
Szerintem ez a múzeum egy borzalom. Annyi a műtárgy,hogy áttekinthetetlen. Óriási tömeg tömeg hömpölyög,nagy a lökdösődés, és mindenféle őrök hajkurásszák a rendetlenkedőket. A Mona Lisa meg szinte megközelíthetetlen. Úgy hírlik Katarban építenek egy másik Louvre-t.Talán az majd alkalmas lesz az igazán a művészetért odalátogatóknak is, nemcsak az egy programpontot kipipáló statisztikai egyedeknek.
atila68
2019. január 03. 12:43
Érdemes sietni, és meglátogatni amíg lehet.
tigristank
2019. január 03. 11:33
Mikor én voltam, hatalmas volt a tömegnyomor. De nagyon szép, több napot is el lehetne ott tölteni. Aki arra jár, van ideje, nézzen el oda.
Bácskai Bicska
2019. január 03. 11:08
Kétségkívül kultúrnép a francia. Vagy legalábbis annak tartották őket pár száz évvel ezelőtt. Párizs a művészetek városának lett kikiáltva: nem is számított normális költőnek, festőnek, szobrásznak vagy színésznek, aki életében legalább egyszer nem járt a Montmarte-on. Majdhogynem kötelező zarándoklat volt, pont mint Mekka. Meg kell hagyni, tettek róla, hogy a múzeumuk csurig legyen látogatókkal: a Lajosok óta mást sem csináltak, mint módszeresen fosztogatták a világ másik fertályán a kincsesbányákat, elorozták az ottaniaktól a szajrét. A fél Egyiptom így került Párizsba, de főleg Londonba. Most jegyért mutogatják a Mona Lisa mellett a fáraók szarkofágjain át a távol-keletről einstandolt cuccokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!