Moszkva Sz-300-as légvédelmi rendszert szállít Szíriának

2018. szeptember 24. 16:22

Két héten belül Sz-300-as típusú légvédelmi rakétarendszert szállít Szíriának Oroszország – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

2018. szeptember 24. 16:22

Sz-300-as típusú légvédelmi rakétarendszert szállít két héten belül Szíriának Oroszország – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn Moszkvában.

A bejelentést Sojgu egy héttel azután tette meg, hogy a szíriai légvédelem lelőtt egy Il-20-as típusú orosz felderítőgépet, fedélzetén 15 katonával. Az incidensért az orosz védelmi tárca Izraelt tette felelőssé, amelynek harci gépei előzőleg légicsapást mértek szíriai célpontokra, majd moszkvai közlés szerint az orosz repülőgép közelében tartózkodtak.

A Kreml hétfőn közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tájékoztatta szíriai hivatali partnerét, Bassár al-Aszadot azokról a „kiegészítő intézkedésekről”, amelyeket Moszkva a Szíriában szolgálatot teljesítő orosz katonák védelmében, valamint a szíriai légvédelem megerősítése érdekében tett, beleértve a korszerű Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer átadását. A felek hangsúlyozták, hogy készek a további közös erőfeszítésekre a hosszú távú szíriai normalizálás, valamint Szíria szuverenitásának, egységének és területi épségének helyreállítása érdekében, figyelembe véve az asztanai folyamat három kezes állama teheráni csúcstalálkozója és a nemrégiben Szocsiban megtartott orosz-török elnöki találkozó eredményeit. 

Putyin és Aszad áttekintette a politikai folyamat előmozdításának kérdéseit, beleértve a genfi alkotmányozó bizottság munkájának beindítását. A szíriai elnök ismételten mély együttérzését fejezte ki az orosz katonák halála miatt.

Az orosz védelmi miniszter hétfői, videóról bejátszott bejelentésében rámutatott, hogy a légvédelmi rakétarendszer több mint 250 kilométeres távolságról egyszerre több légi célpont megsemmisítésére képes. Megjegyezte, hogy a gyorstüzelésű Sz-300-as fejlett zavarásvédelemmel rendelkezik.

Hangsúlyozom: 2013-ban az izraeli fél kérésére állítottuk le az Sz-300-as rendszer Szíriába szállítását, amely készen állt az elküldésre, a szíriai katonák pedig megkapták a szükséges kiképzést. Mára a helyzet megváltozott. És nem a mi hibánkból” – hangoztatta Sojgu.
 
Közölte, hogy a szíriai légvédelem parancsnoki állásait olyan, eddig csak az orosz fegyveres erőknél rendszeresített, automatizált vezérlőrendszerekkel fogják felszerelni, amelyek szavatolják az orosz repülőgépek azonosítását és a szíriai légvédelem összes eszközének központi irányítását. 

 A miniszter kijelentette, hogy Oroszország emellett a Földközi-tenger medencéje fölött el fogja fojtani a szíriai területen objektumokat támadó légierő műholdas navigációját, a repülőgépek fedélzeti rádiólokátorait és kommunikációs rendszerét.

Meggyőződésünk, hogy ezen intézkedések megvalósítása le fogja hűteni a +forró fejeket+, és visszatartja őket az olyan meggondolatlan lépésektől, amelyek kockázatot jelentenek katonáinkra. Ellenkező esetben kénytelenek leszünk a helyzet alakulásának megfelelően reagálni” - mondta.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az hangoztatta, hogy a „kényszerűségből” meghozott az új orosz intézkedések nem irányulnak senki ellen, azok a Szíriában állomásozó orosz katonák biztonságát szolgálják. Megismételte, hogy az orosz katonai szakértők szerint egy izraeli harci gép „szándékosan” sodorta az orosz Il-20-ast a tűzvonalba, ami óhatatlanul kárt okoz a kétoldalú kapcsolatoknak. Hozzátette ugyanakkor, hogy két ország viszonyrendszere „meglehetősen fejlett”. Emlékeztetett rá, hogy az orosz fegyveres erők a térségből elsőként Izraellel kezdtek operatív koordinációba Putyin és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök döntése alapján.
 
És mindez működött a néhány nappal ezelőtt történt tragédiáig” – mondta az orosz elnöki szóvivő.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Sz-300-as rendszer Szíriába telepítése nem fog ártani az orosz-izraeli kapcsolatoknak. Szavai szerint Oroszország és Izrael kapcsolatai „nagyobb léptékűek és szélesebb körűek” a fegyverszállítás kérdésénél, amely jogában áll Oroszországnak és a szuverén Szíriának.

Oroszország 2015 óta nyújt katonai támogatást Bassár al-Aszad rendszerének, a szíriai kormányerők javára billentve el az arab országban folyó háború menetét. Moszkva kényes diplomáciai manőverekbe is kezdett, igyekezve egyszerre jó kapcsolatokat fenntartani a konfliktusban eltérő érdekeket érvényesíteni próbáló Törökországgal, Iránnal és Izraellel.

(MTI)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. szeptember 25. 07:02
Mar reg kellett volna! Mikor veszik mar eszre Moszkvaban hogy a nyugat barmilyen felejuk tett engedmenyt a gyengeseg jelenek vel? Csak az erobol ertenek.
biga0771
2018. szeptember 24. 21:35
Megrángatták a Maci bajszát ! Pech...
OberEnnsinnen
2018. szeptember 24. 17:50
Még írjál két mondatot és minden világos lesz előttünk, tudatlanok előtt. Az arab tavasz az oroszok műve volt. Csak, hogy Asszad behívhassa őket. Rafináltak ezek a medvék, ha akarnak. Várd ki a végét. Ja, az USS Libertynél tökéletesen működött az ellenség-barát felismerő rendszer, míg az oroszok bele nem nyúltak, még ez is... Nagy ganajban vagytok, de ez minket nem vigasztal túlságosan. A magyar nem igen örül más bajának, legfeljebb szánakozik az idiótaságukon.
zöldalma
2018. szeptember 24. 17:42
Az orosz közvélemény felé ezt kell kommunikálniuk, hisz azt mégsem mondhatják, hogy az idióta arabok, balfasz módon lőtték le a gépet. Oroszoknak Szíria expanziós kaland, míg Izraelnek egzisztenciális kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!