Csehország: először választanak államfőt közvetlenül

2013. január 11. 15:23

Megkezdődött az államfőválasztás péntek délután Csehországban. Szakítva a csehszlovák, illetve a cseh hagyományokkal, ezúttal már nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választja meg Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök utódját.

2013. január 11. 15:23

A voksolás szintén hagyományosan kétnapos, péntek délután kettőtől este tízig, szombaton reggel nyolctól délután kettőig lehet szavazni. Helyi megfigyelők szerint a legnagyobb esélye a győzelemre Milos Zemannak, illetve Jan Fischernek van. Mindketten a múltban miniszterelnökök voltak. Zeman támogatottsága pillanatnyilag 25 százalék, míg Fischeré 21 százalék körül mozog. Közvélemény-kutatások szerint Zeman népszerűségi mutatói hosszú távon fokozatosan emelkednek, míg a korábban legesélyesebbnek tartott Fischeré csökkennek.

Aránylag sok szavazatra számíthat, illetve meglepetést okozhat még Karel Schwarzenberg, a magyar gyökerekkel is rendelkező külügyminiszter és Jirí Dienstbier szociáldemokrata szenátor. Főleg a fiatalabbak körében pedig az egész testén tetovált művész, Vladimír Franz is igen népszerű.

A voksolás első fordulójában ötven százalék plusz egy szavazatra van szükség, de összesen kilenc jelölt indult, így valószínűleg második fordulóra kerül majd sor. A két hét múlva esedékes második fordulóban az első körben legjobban szerepelt két jelölt indul.

Cseh politikai és társadalmi körökben erősen megoszlanak a vélemények, hogy helyes volt-e a közvetlen elnökválasztás bevezetése. A pártoknak nyilvánvalóan jobban tetszett a parlamenti elnökválasztás, mert nagyobb volt a lehetőség a kulisszák mögötti megegyezésekre, alkukra. Az eseményt az utóbbi két évtizedben sorozatos botrányok kísérték, így a társadalmi nyomásra vezették be a közvetlen elnökválasztást.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!