Pártot alapított a szlovák miniszterelnök, benne a magyarellenes szövegeiről ismert külügyminiszterrel

2023. március 07. 19:37

Hétfőn jelezte, kilép az OĽaNO pártból, kedden már új pártot jelentett be.

2023. március 07. 19:37
null

Kedden napközben tartott sajtótájékoztatóján mutatta be Eduard Heger ügyvezető szlovák miniszterelnök új pártját, amelynek színeiben folytatja karrierjét. Az új párt zászlajára tűzte ki Ukrajna támogatását, valamint a szabadság, az igazságosság és a tolerancia mellett akarnak politizálni a jövőben. 

A párt alapja a kormányfő szerint a tisztesség, a szakértelem és a konstruktív párbeszéd, valamint a reformok folytatása. A projekt a jobbközép politikai pártok összefogásán alapul – idézi a kormányfőt a Ma7.sk.

– szögezte le a politikus, majd felsorolta, mely pártokkal nem kíván együttműködni. Heger és a többi megbízott miniszter is marad eddigi posztján a kormányban.

A frissen alakult pártban folytatja pályafutását a magyarellenes kirohanásairól ismert Rastislav Káčer is. Eduard Heger hétfőn jelezte távozását az OL'aNO pártból, szándékáról pedig korábban értesítette Igor Matovič volt miniszterelnök, pártelnököt. Arra nem válaszolt, miért hagyták ott a pártot. 

Nyitókép: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajnóczi Kristóf
2023. március 08. 08:19
Úgy tűnik, Tótországban gyorsabban megy az idő. Ha ötven év alatt végig akarják csinálni az egész történelmüket az állam létrejöttétől a teljes szétesésig, sietniük kell, mert harminc év már eltelt.
VasváriPál
2023. március 08. 00:43
Kormányzó úr és Szíjjacska meg közben Fico győzelmében reménykedik. Nahát az egy tőrőlmetszett magyarbarát. Malina Hedvig ügye megvan még? Na azt a Fico bá' menedzselte
kitiltott
2023. március 07. 23:00
Ivarérett lett a szlovák soros army ..elkezdtek szaporodni
Vasalo
2023. március 07. 22:07
Keletszlovákiában egy politikai gyüllésen a kamerák elött a tömeg kifütyülte a hülye Kacert meg Nadot ( hadügyminisztert) amikor elkezdték védeni a szlovák ukrajnai politikát meg a fegyverszállitást. Kácer annyira felszivta a vizet, hogy nyomdafestéket nem türö szavakkal szolt a tömeghez. Ilyen politikusok akarnak a választok kegyeiért harcolni. Röhej.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!