Már több mint harmincezer ukrán menekült döntött úgy, hogy hazánkban marad

2023. január 29. 06:00

A menedékes státusz megszerzői szállást kérhetnek és dolgozhatnak, a gyerekek pedig iskolába járhatnak Magyarországon. Az ő számuk meghaladta a négyezret. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő lapunknak hangsúlyozta, hazánk jelesre vizsgázott segítségnyújtásból, de a napnál is világosabb, hogy ezt a konfliktust egyetlen dolog oldhatja meg: a mielőbbi béke!

2023. január 29. 06:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Folyamatos és mindenre kiterjedő az Ukrajnából hazánkban érkező menekültek ellátása, menekültügyi eljárásoktól kezdve egészen a hazánkba érkező betegek ellátásáig – közölte érdeklődésünkre Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Hozzátette, a kormány a háborús konfliktus kitörésével egy időben megkezdte a humanitárius segítségnyújtás megszervezését, amelyben részt vesz a honvédség, a rendőrség, az idegenrendészet, a katasztrófavédelem, a kormányhivatalok, az önkormányzatok, az egészségügyi dolgozók, a karitatív szervezetek és önkéntesek is.

Eddig egymillió menekült érkezett

A kormány koordinálja az ukrajnai menekültek elszállásolását is, amennyiben az ide érkezők ezt igénylik. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa tavaly novemberben azt közölte, hogy már mintegy 14 millióan menekültek el otthonaikból Ukrajnában. A számok pedig azt mutatják, hogy már most drasztikusan lecsökkent az ország népessége.  

Szentkirályi Alexandra tájékoztatása szerint a csaknem egy éve tartó háború elől hazánk irányába menekülők száma meghaladta az egy milliót.

Közülük eddig 30.279 személy (a kérelmezők majdnem 90 százaléka) kapott úgynevezett menedékes státuszt.

Ők azok, akik nem utaznak tovább Magyarországról – legalább is nem azonnal –, hanem egyelőre hazánkban maradnak.

A menedékes jogosult egyebek mellett személyazonosságát igazoló okmányra, külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint ellátásra, támogatásra és szállásra és a külföldiekre vonatkozó általános szabályok szerinti munkavégzésre. Az így megszerzett ideiglenes védelem időtartama egy év, ami meghosszabbítható.

Az ukrán menekültek többsége egyébként Lengyelországot és Németországot választja úticélul, s egy felmérés szerint a Németországba menekülők egyharmada nem is akar már visszatérni hazájába. 

A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy

az ukrán állampolgárok a konfliktus előtt is könnyített módon vállalhattak munkát Magyarországon,

a külgazdasági és külügyminiszter által közzétett 128 hiányszakmában, bejelentést követően (azaz munkaerőpiaci vizsgálat nélküli engedéllyel) dolgozhatnak.

Többezer gyereknek biztosítják az oktatást

A 2022. február 24-ét követően a határt átlépő ukrán vagy kettős állampolgárok munkavállalása esetén a munkáltató támogatást kaphat a lakhatási és utazási költségekhez, a költségek 50 százaléka, de legfeljebb 60 ezer forint mértékben. A gyermekek neveléséről, oktatásáról Szentkirályi Alexandra közölte: a kormány ezen a téren is számos intézkedést hozott és a köznevelés működésének minden szegmensében igyekezett segítséget nyújtani számukra.

Jelenleg mintegy 4100 olyan gyermek jár valamilyen köznevelési intézménybe hazánkban, aki a háború elől menekült.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, az ország jelesre vizsgázott segítségnyújtásból, de a napnál is világosabb, hogy ezt a konfliktust egyetlen dolog oldhatja meg: a mielőbbi béke.   

Nyitókép: az orosz-ukrán háború elől Ukrajnából menekülők a záhonyi vasútállomáson (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holnapislesznap
2023. január 29. 17:43
én pedig magyarként a magyar döntésemmel úgy döntöttem, hogy az ukránok takarodjanak vissza Irina valagába!
Pathfinder76
2023. január 29. 13:31
Azokat az ukrán férfiakat,akiknek nincs magyar állampolgárságuk,azonnal visszatoloncolni. Más ország fegyvert ad,mi küldünk hozzá ukrán élőerőt... Szívesen
Dunhill67
2023. január 29. 12:40
akinek nincsenek magyar papírjai,illetve nem beszéli a nyelvünket anyanyelvi szinten máris mehet tovább ahová akar...már csak a szolidaritás jegyében,ugye (lehet köpködni rám nyugodtan)
6.sztrovacsek
2023. január 29. 12:28
"Már több mint harmincezer ukrán menekült döntött úgy, hogy hazánkban marad" Semmi gond, a többségüknek van bejelentett magyarországi lakcíme. (ez alapján szavazhattak itt) Ebből egyenesen következik, hogy menekült státusra nem jogosultak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!