Volt Jobbik-elnök: A legszánalmasabb bulvár szintjére került a párt

2022. május 31. 13:19

Sneider Tamás szerint Gyurcsány Ferenc „jó okkal fogja elhajtani magától a kegyeit kereső Jakab-pártiakat, hiszen bolondokra nincs szüksége”.

2022. május 31. 13:19
null

Sneider Tamás, a Jobbik korábbi elnöke is kommentálta a legutóbbi, Jobbik körüli történéseket: Jakab Péter közösségi oldalán jelezte, hogy feljelentést tesz „hűtlen kezelés illetve hanyag kezelés kísérlete miatt”, egyúttal a párt etikai bizottságánál pedig kezdeményezi Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból. Még aznap jelezte a Jobbik dunakeszi elnöke, hogy ő meg a pártelnök ellen kezdeményez etikai eljárást.

A legszánalmasabb bulvár szintjére került a párt, így már csak annak javaslom a csipet-csapat »munkájának« további követését, aki imádja a szaftos sztorikat, a veszekedést, a pitiáner piszkálódást, ezért annakidején a Mónika show-n is jól szórakozott”

kommentálta a történéseket Sneider Tamás.

Mint Facebook-bejegyzésében fogalmaz, a jelenlegi Jobbik „éppen annyit ad a magyar adófizetőknek a busás fizetésükért cserébe, mint amennyit a kereskedelmi televíziók délutáni kibeszélő műsorai adtak a kétezres évek elején”.

Sneider szerint a Jobbik esetében a pártként való működés most már csak álca, és a magyar közéletre egyedül egy lényegi hatást gyakorol: hogy Gyurcsány Ferenc erősödik a baloldalon. 

Jó okkal fogja elhajtani magától a kegyeit kereső Jakab-pártiakat, hiszen bolondokra nincs szüksége. Már nem kell azzal sem foglalkoznia, hogy a jelenlegi Jobbikból bárkit is felvegyen 2026-ban a listájára”

– zárta sorait Sneider. 

Nyitókép: MTI/Mónus Márton 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Minnie
2022. május 31. 20:09
Most akkor a majdnem belügyminiszerminiszterelnök ÚR megy a levesbe? Tunyacsáp! Nemzeti Konzervatív ! , csicskák hol vagytok?
Láncfűrészes Attasé
2022. május 31. 18:47
Melyik párt és politikus nem retekbulvár? A táncoló Gyurcsány? Vagy a BORS-tól a TV2 horrortévéig a teljes bulvármédiát felzabáló, Kisgrófoval szelfiző, a karmelitában koviubit hurcoló, de a desznyóknak hellóröfivel előre röfögő Orbán?
Josephine Mutzenbacher
2022. május 31. 15:36
Szórakoztató nézni ezt a tét nélküli vergődést, ha nekem valaki 14-ben azt mondja hogy a büszke, húsz százalék feletti Jobbik, tekintélyes országos háttérbázissal, segítőkkel, aktivistákkal, apparátussal, 22-re egy mérhetetlen támogatottságú Gyurcsány szatellit párttá züllik, minimum kiröhögöm, persze akkor még Jakab ámokfutása sem volt elképzelhető... Nem kár értük, így jár aki elárulja a saját szavazóit.
GyurkaPista
2022. május 31. 14:45
Mi lenne, ha ez az éleslátás pártvezetőként is működne??? Utólag olyan tisztán látnak mindent...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!