Világbajnok a férfi párbajtőrcsapat

2013. augusztus 11. 21:41

Aranyérmet nyert az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Szényi Péter összetételű magyar férfi párbajtőrcsapat vasárnap a budapesti vívó-világbajnokságon.

2013. augusztus 11. 21:41

Világbajnok lett a magyar férfi párbajtőrcsapat, miután a döntőben 42:38-ra legyőzte Ukrajna csapatát. Ez a siker azt is jelenti, hogy hat év után újra vb-aranyat nyert a magyar vívósport.

A magyar együttes a hiányos 64-es táblán a második fordulóban kapcsolódott be a vasárnapi küzdelmekbe, s az argentinokkal szembeni ráhangolódást követően a kazahokat is magabiztosan győzte le. A negyeddöntőben, a venezuelaiak elleni mérkőzésen már komolyan oda kellett figyelni, akárcsak az elődöntőben, ahonnan a lengyeleken keresztül vezetett az út a döntőbe. Az aranyérmet az ukránok taktikus, 42-38-as legyőzésével szerezték meg a magyarok. 

Ez volt a hetedik magyar vb-arany a férfi párbajtőrözők csapatversenyében. Korábban 1959-ben, 1970-ben, 1971-ben, 1978-ban, 1998-ban és 2001-ben állhatott a dobogó tetejére a magyar együttes. Utóbbi kettőnek már tagja volt Imre Géza, aki a győzelemért a két előző alkalommal és most is sokat tett.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kohn Zervatív
2013. augusztus 12. 07:19
Ki az a két fasz, aki ezt a hírt, diszlájkolta? Gratulálok a csapatnak!
vigyor
2013. augusztus 12. 07:08
Gyönyörű volt, szép volt, izgalmas volt, csodálatos sport élmény volt, GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!
miloka
2013. augusztus 11. 22:59
Szép volt! Csak gratulálni lehet ehhez a győzelemhez is. :)
states
2013. augusztus 11. 22:31
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok. A sportsikerek a nemzeti öntudat legfontosabb pillérei, csak helyeselni lehet, hogy a kormány minden támogatást megad ehhez. És az is önmagáért beszél, hogy a balnácik ott akadályozzák, ellenzik a sporttámogatást, ahol csak tudják. A nemzeti identitás erősödése ugyanis egyben az ő politikai haláluk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!