Együtt - A Korszakváltók Pártja lehet Bajnaiék pártjának új neve

2013. június 14. 16:10

Együtt – a Korszakváltók Pártja elnevezésre módosította nevét, szándéka szerint ideiglenesen, Bajnai Gordon pártja.

2013. június 14. 16:10

A párt ezt pénteken közölte az MTI kérdésére. A Magyar Nemzet előzőleg arról írt: a Fővárosi Törvényszék azért nem vette még nyilvántartásba az Együtt 2014 Választói Szövetség Pártot, mert az nem megfelelő nevet választott, hasonló néven korábban már több szervezet is nyújtott be nyilvántartási kérelmet a bírósághoz. Bajnai Gordon pártja – amelynek társelnökei Szigetvári Viktor, Juhász Péter és Kónya Péter – ezért a jogi helyzet rendeződéséig Együtt – a Korszakváltók Pártja elnevezésre módosította nevét – közölte a szervezet.

Tordai Csaba, az Együtt jogi képviselője az ügyről a hvg.hu-n azt írta: 2012 novemberében – tehát már Bajnai Gordon „zászlóbontása” után – Együtt 2014 Párt néven tíz magánszemély pártot alapított. A szervezet bejegyzése még nem történt meg, azonban a bíróság szerint foglalják az Együtt 2014 nevet. A bejegyzés alatt álló párt elnöke Tiner György egykori szocialista önkormányzati képviselő, míg alelnöke Bódás Bianka, az MSZDP szóvivője. Tordai Csaba hozzátette: nem feltételezik, hogy rosszindulat vezette volna őket, arról is lehet szó, hogy egy „kormánypárti meghackelés” elől foglalták le a nyilvánosság előtt Bajnai Gordonhoz kötődő nevet.

Bajnai Gordon pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: nem az elnevezésen múlik pártjuk jövője, biztosan lehet majd rájuk szavazni a 2014-es választáson, és ilyen vagy olyan néven, de le fogják váltani Orbán Viktor kormányát.

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2013. június 15. 11:57
Párt neve Lopitika egyesül a politikával.
citizen queen
2013. június 15. 11:28
Hú de eredeti név... Amúgy Bullajelölt Jenkins hozzászólásával értek egyet: korszakváltás egy volt gyurcsány-kormánybeli miniszterrel, később miniszterelnöknek álcázott IMF-végrehajtóval, plusz a szadesz-megmondóemberi holdudvarral? Ugyanmár.
Next adósság
2013. június 15. 07:54
Jó név csak hosszú óval Kórszakváltás Libakór helyett, Elmekórszakváltás Pártja. A szlogenjük meg lehetne Mindenkor Clintonkór, rövid és tömör mint a szamárkuki körülmetélés után! Hümm!
nyugalmazott tanár
2013. június 15. 07:38
Sajtóhiba? "A Korszakváltók Pártja lehet Bajnaiék pártjának új neve" Valójában és helyesen: A Korszakvisszaváltók Pártja lehet Bajnaiék pártjának új neve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!