Gender-ellenesség: az „egyház és a stadion” szövetsége?

A bevezetőben elmondták: a „gender-ellenes mozgalom” nemzetek feletti megmozdulás, ami trójai falónak tartja a gender-ideológiát. Nem pusztán definíciós kérdésről van szó, hanem politikairól is, mivel a gender rákérdez az antropológiára, az igazságra és mozgósító ereje is van. A bevezető előadás szerint a gender-ellenes mozgalmak összekeverik a fogalmakat, mivel úgy interpretálják a gender-elméletet, mint ha az az egyenlőség helyett az azonosságot támogatná, pedig ez nem igaz; emellett összekeverik a nemi identitást és a nemi orientációt.

 

A spanyol püspöki kar gender-ellenes fellépése például állítólag „túlmutat a keresztény fundamentalista kisebbség mozgósításán”, Magyarországon pedig a gender mainstreaiming helyett „family mainstreaming” van, mintha a kettő szemben állna egymással. 

 

A gender-ellenes mozgalmak egyik fő alakja a nemrég a Danube Institute szervezésében Magyarországon járt Gabriele Kuby német katolikus szociológus, akivel a Mandiner is készített interjút. Kuby-ról a konferencián elhangzott, hogy könyveit többen „szétszedték” már tudományos szempontból.  

 

A konferencia első felvetése az volt, hogy túlzásokról vagy félreértésekről beszélünk, létezik-e „genderminimum” és hogy miként léphetünk fel a gyűlölet ellen. 

 

Pető Andrea, a Közép-Európai Egyetem (CEU) Gender tanulmányok szakának professzora kifejtette: a mostani gender-ellenes mozgalmak sajátosságai, hogy állami finanszírozású helyeken is szót kapnak, hogy sok az új öndenifíciós mozgalom, például a keresztény feminizmus;  hogy a sajtó szenzitív lett a téma iránt, illetve hogy a párbeszéd strukturálisan lehetetlen. 

 

A gender-ellenes mozgalmakkal kapcsolatban a jóindulatú, felvilágosító vita problémás, mivel a harcot a gender ellen az „egyház és a stadion” szövetsége vívja például Lengyelországban, ami tudatos, „homofób” harc. Pető Andrea szerint a járható út a csendes megértés és a kérdésfeltevés. Ez azért nehéz, mert a politikai szereplők a radikalizálódásra építenek, ami nem a megértés és a „genderminimum” elfogadásának irányába hat. 

 

Perintfalvi Rita bécsi teológusnő leszögezte: „űzöm azt a műfajt, hogy politikai teológia”. Kuby szerinte nem érvel, „csak lövöldözik”, és nem fogalmazza meg, mit ért a „gender-ideológia” alatt, azaz „homályos az ellenség arca”. Perintfalvi szerint szélsőségek mindenhol vannak, de Kuby nem nevezi meg az ellenséget és nem tiszteli mások megközelítését. Kuby-nak szerinte „nincs köze a II. Vatikáni Zsinathoz”, csőlátású, ítélkező és prófétai a szerepfelfogása. Perintfalvi végül rámutatott, hgoy a zsinat Gaudium et spes című dokumentuma állást foglalt a kirekesztés ellen. 

 

Perintfalvival szemben Deák Hedvig domonkos nővér egyszerűen teológusnak nevezte magát. A szerzetes az egyház tanítását vázolta fel az ember természetéről és a férfi-női viszonyról. Eszerint az ember teremtett lény, akinek adott természete van, és egy adott, megismerhető igazság szerint kell élnie. Az egyház szerint a szabadság nem semleges választásokra adatott, hanem az ember természetéből fakadó jó megtételére való képesség. Az ember továbbá kapcsolati valóság, azaz szemben az individualizmussal, azaz nem az egyes, elszigetelt személy a kiindulópontja, hanem a kapcsolatokba születő ember. 

 

A feminista mozgalmakkal már ott összeütközés van, hogy nem egyezik az emberképük a katolikus emberképpel – mondta Hedvig nővér. Az egyház szerint létezik objektív jó és az igazság megismerhető, ebben pedig különbözik a posztmoderntől, ami szerint az igazság megismerhetetlen, és az igazság igényével való fellépés elnyomáshoz vezet. A posztmodern szabadság a vágykielégítés szabadsága. A posztmodern elveti a racionalitást is, de ha elvetjük az ésszerűséget és az igazság megismerhetőségét, akkor nincs lehetőség a párbeszédre – mutatott rá Hedvig nővér. 

 

A domonkos szerzetes szerint az egyház sokat tett a nőkért a történelem folyamán, a huszadik századi pápai dokumentumok, elsősorban II. János Pál pápa megnyilatkozásai pedig leszögezik, hogy a férfi és a nő egyenlő, az ember test és lélek harmóniája, a szexualitás az egész embert érinti, a biológiai különbségek a másikkal való kapcsolatra utalnak; a férfi és a nő kiegészíti egymást, azaz komplementer. A nők elnyomása pedig az emberi bűn következménye. II. János Pál speciális női hivatásról és a női géniuszról beszél, és leszögezi, hogy az Istenhez való viszony női jellegű, a hierarchia pedig eme nő princípium szolgálatában áll. 

 

Ezután a lengyel, a francia és a szlovák helyzettel ismerkedhettek meg a résztvevők. Agnieszka Graff rámutatott: Lengyelországban pusztán ötven „genderaktivista” van. Idézte Tadeusz Pieronek püspök szavait, aki szerint a gender rosszabb, mint a kommunizmus és a nácizmus, valamint egy plakátot, ami szerint „védd meg a gyermeket a gendertől”. A lengyel püspöki kar pásztorlevele szerint a gender veszélyes a családokra, egy parlamenti képviselőnő genderellenes bizottság alapítását indítványozta, papok szólalnak fel a gender ellen, rengeteg a jobboldali hangvételű, genderellenes honlap. Agneiszka Graff hozzátette: a lengyel nőkongresszus levelet küldött Ferenc pápának, hogy magyarázza el a gendert (feltéve, hogy a püspöki kar megnyilatkozásai a gender „félreértésén” alapulnak”), emellett folyamatban van a Lengyel Gender Egyesület bejegyeztetése. 

 

Graff szerint az „illiberális” egyház új ellensége a gender, ami felváltotta a zsidókat és a melegeket. Az előadó úgy látja: a gender-ellenes mozgalom vezető erői szántszándékkal keverik össze a fogalmakat, és a gendert, azaz a társadalmi szerepeket azonosítják a biológiai nemmel és a szexualitással. Úgy állítják be, mintha a gyerekek veszélyben lennének. Teljhatalmú ellenséggé démonizálják a gender-elméletet, ami „kulturális marxizmus”, és mindenhol jelen van, az ENSZ-ben, az EU-ban, az oktatás minden szintjén. Szélesebb kontextusból nézve a modernitáshoz való viszony a kérdés, illetve a természet és kultúra közti törésvonalak értelmezése. A gender az egyik fő kérdése az új maszkulinitást felmutató nemzeti extrémizmusnak, aminek fő oka szerinte a gazdasági kilátásai miatt frusztrált ifjúság. Graff szerint sajnos a jobboldalt sikeresen okkupálta a közösség, család, anyaság témakörét, ezért a gender és a feminizmus individualista színben tűnik fel. 

 

Barbarová Holubová a szlovák helyzetet ismertetve kifejtette: Szlovákiában a kilencvenes évek óta jelen voltak a női témák és az esélyegyenlőségi politika a közéletben. A 2004-es EU-csatlakozás után teret kapott a gender-equality, vagyis a nemek közti egyenlőség kérdése a politikában (minisztériumi osztály, akciótervek, bizottságok szintjén), bár nem lett prioritás és a közvélemény figyelmét sem keltette fel. Eközben megjelentek a kritikus hangok, főleg a római katolikus egyház részéről, és ennek hatására korlátozták a nők „reproduktív jogait”, valamint nem engedélyezték az iskolai szexuális nevelést. 2013-ban a külügy elkezdi előkészíteni a szlovák emberi jogi nemzetstratégiát, amiben megjelentek volna az LMBTQ-közösség igényei. 

 

Később azonban megjelent a „gender-ideológia” diskurzusa: előadásokat tartott Szlovákiában Gabiele Kuby, aki élvezi több politikus és az egyház támogatását; számos emberijogi egyezmény ratifikálását elhalasztotta az ország. A gender-ellenes mozgalomra a női szervezetek, feministák szándékosan nem reagáltak, ugyanis szerintük a férfiak és nők közti egyenlőség nem ideológiai kérdés, hanem alapvető érték és elv az EU-ban. Ehelyett inkább tovább harcolnak a nemek közti egyenlőség előmozdításáért az emberi jogok, a munkajog, a családjog területén. Ezek a szervezetek a nemi erőszakot tekintik a nemek közti egyenlőtlenség okának és következményének. Azaz a nagyobb egyenlőség kevesebb „nemi alapú” erőszakhoz vezetne. 

 

2014-ben átfogalmazták a szlovák alkotmányt, így az már egy férfi és egy nő szövetségeként határozza meg a házasságot, ami kiváltotta az LMBTQ-közösség tiltakozását. A módosítás egyik indoka az volt, hogy azért kell megakadályozni az azonos neműek házasságát, mert a gyermeknevelésre a férfi és nő házassága jelenti a legideálisabb közeget – Holubová szerint ezzel ellenkezőt azonban senki nem állított. Ugyancsak 2014-ben orvosok és pszichológusok adtak ki nyilatkozatot a gender-ideológiáról, mint ami veszélyt jelent a gyermekek mentális egészségére. Holubová szerint ez és a „genderérzékeny oktatás” bevezetése elleni harc annak ellenére történt, hogy utóbbi pusztán ajánlások formájában létezik, valamint az aláírók félremagyaráztak egyes dokumentumokat.

 

Mindennek hátterében a szlovák keresztény pártok megújhodása körülötti harc, a régiek és újak, mérsékeltek és radikálisok szembenállása áll; valamint a katolikus egyház, a politikai katolicizmus szlovák politikára való befolyása is fontos tényező. Az egyházzal kapcsolatos kritikákat a hívek ugyanis a vallásuk elleni támadásnak veszik, emellett létezik egy antiimperialista és nyugatellenes retorika is. Ez kapcsolódik az orosz Európa-ellenességhez, valamint ahhoz, hogy az egyházon belül letörik a nők jobb pozícióiért folytatott harcát.

 

Holubová szerint az egyház részéről ellentmondásos az emberi személyiség biológiai megalapozottságának hangoztatása, korábban ugyanis a szellem elsőségét hangsúlyozta a katolicizmus. A személyiség „szociokulturális megalkotottsága”, amit a gender vall, tagadja a teremtettséget, azaz „anti-kreacionista”. Északi szomszédaink aktivistái szerint a helyzet annyira elmérgesedett, hogy már szinte lehetetlen a párbeszéd. 

 

Végül Soós Eszter Petronella számolt be a francia helyzetről, elemezve a francia konzervativizmus és progresszivizmus főbb jellemzőit, a mérsékelt és szélsőjobb viszonyát az egyházhoz, a női jogok alakulását de Gaulle-tól Hollande-ig. A genderről szóló viták nem a hagyományos nőjogi problémák kapcsán csúcsosodtak ki Franciaországban, hanem az azonos neműek házasságáról szóló vitában. Ezután Soós ismertette a Manif pour Tous-mozgalmat, a katolikus hátterű, gender-ellenes mozgalmat, valamint a pártok, felfogások fogalmakhoz kötődő nyelvi-ideológiai harcait.