Megszületett az ítélet: felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság Fekete-Győr Andrást

2024. február 12. 12:14

A Momentum politikusa szerint ő csak a véleménynyilvánítás szabadságával élt, amikor részt vett a tüntetésen.

2024. február 12. 12:14

Az ügyészség a 2018. decemberi demonstráción eldobott füstgránát, valamint az azt követő lökdösődés miatt emelt vádat Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András ellen. 2023 májusában az elsőfokú ítéletben felmentették mindkettejüket a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól, de az ügyészség fellebbezett, így most másodfokon született döntés az ügyben.

A két ellenzéki politikus ellen a 2018 december 12-i, és 13-i, a túlóratörvény elleni, Kossuth téri tüntetések miatt emeltek a vádat, miután pirotechnikai eszközöket és egyéb tárgyakat dobáltak a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé, sőt, Szarvas Koppány Bendegúz dulakodott is a rendőrökkel. Az eljárás során a két politikus nem tagadta, hogy dobáltak a tüntetésen, de azt már vitatták, hogy füstgránátokat hajítottak volna a rendőrök felé, és hogy akadályozták volna a munkájukat.

Hétfőn reggel újra bíróság elé kellett állnia a Momentum két képviselőjének, Szarvas Koppány Bendegúznak, valamint Fekete-Győr Andrásnak – írja az Index.

Az ügyészség képviselője kérte, hogy Szarvas Koppány Bendegúzt és Fekete-Győr Andrást is mondja ki bűnösnek a törvényszék csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, és ítélje őket felfüggesztett szabadságvesztésre. A védők beszéde után ismét az utolsó szó jogán szólalhatott fel a két vádlott, elsőként Szarvas Koppány Bendegúz mondta el, hogy nem ártott senkinek, és ilyen a szándékában sem állt.

Fekete-Győr András csatlakozott az elmondottakhoz, valamint hozzátette, hogy ő csak a véleménynyilvánítás szabadságával élt, amikor részt vett a tüntetésen.

Lévárdi Ferenc bíró ismertette a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletét, amivel megváltoztatták az elsőfokú bíróság határozatát, e szerint

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bűnös mind a két vádlott.

Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács.

Szarvas Koppány Bendegúz esetében a jogi minősítést változtatta meg a törvényszék az elsőfokú végzéssel szemben, így maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a döntés meghozatalához

Szarvas Koppány Bendegúz szintén gondolkodási időt kért, míg Fekete-Győr András védőjével együtt fellebbezett a döntés ellen, így az ítélőtáblán folytatódik az ügy.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 223 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dios1968
2024. február 16. 20:24
Menjen ez is a k.....a annyába! Tetű gerinctelen moslék
cinkegolyó
2024. február 15. 16:35
Mikor függesztik fel?
dios1968
2024. február 12. 22:35
Mondjon le a faszba Soha többet ne kerüljön elő
Kekec54
2024. február 12. 21:04
Szerdán megint tüntetnek majd a várban a momosok. Remélem méltó választ kapnak erre az ítéletre rendőröktől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!