Már a Momentum frakcióvezető-helyettese sem zárja ki, hogy felkéredzkednek a Gyurcsány-listára

2023. december 01. 22:42

Megígérték, hogy helyi szinten sem akadályozzák a polgármestereket az együttműködésben.

2023. december 01. 22:42

Ha az lesz a legjobb az ellenzéki győzelemnek, akkor elképzelhető, hogy a Momentum és a DK közös listán indul Budapesten vagy vidéken” – mondta el Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese az ATV Start műsorában, amelyben a bajai polgármester, Nyirati Klára Donáth Annát kritizáló véleménye is szóba került.

Én őszintén szólva abszolút megértem Klárát, de ilyet nem mondunk”

– utalt Nyirati kritikájára.

Tompos hangsúlyozta, értik, hogy a DK-szavazók nélkül nem nyerhetnek akár Baján, akár a Terézvárosban és nem fogják akadályozni képviselőiket abban, hogy beszéljenek a DK-szavazókhoz, „hogy megpróbálják őket is behúzni”.

Mint ismert, Nyirati Klára bajai polgármester kilépett a Momentumból, miután azért lett hangos a hazai sajtó, mert élesen bírálta a korábbi pártját. A városvezető azt nehezményezte, hogy Donáth Anna az elmúlt hetekben élesen kezdte kritizálni Gyurcsány Ferencet.

Ezt is ajánljuk a témában

Az üggyel kapcsolatban csütörtökön a liberális párt fegyelmit indított Nyirati ellen, aki nem várta meg annak a végét és jelezte, kilép a pártból, a jövőben pedig függetlenként folytatja a politizálást. Szavai szerint egy kisvárosi polgármesternek mindenáron az összefogást kell képviselnie.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: MTI/Soós Lajos

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2023. december 04. 14:45
Már a Momentum frakcióvezető-helyettese sem zárja ki, hogy felkéredzkednek a Gyurcsány-listára" nem zárja ki.....szellemes!
catalina11
2023. december 02. 18:25
reciproki fröcsög és nyáladzik...
catalina11
2023. december 02. 17:16
Már a Momentum frakcióvezető-helyettese sem zárja ki, hogy felkéredzkednek a Gyurcsány-listára" mint Soproni elvtárs mondotta volt, a Momentum nem fog elgyurcsányosodni...
pumuklik
2023. december 02. 09:37
"Ahogy az SZDSZ nem tudott létezni és érvényesülni az MSZP nélkül, úgy a Momentum sem lesz életképes a DK nélkül." Donáth qrva meg szagolhatja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!