Bajnai Gordon neve is felmerül a számlagyáros ügyvéd zavaros cégügyei körül

2023. december 09. 08:13

A Magyar Nemzet szerint Vig Mór cégtemetőként is működő kft.-jéhez jegyezték be a Datadat egyik leányvállalatát.

2023. december 09. 08:13

Nem akárkinek, az egykori baloldali kormányfőnek neve bukkant fel a számlagyár üzemeltetésével meggyanúsított és nemzetközi csalássorozat miatt korábban nem jogerősen elítélt Vig Mór zavaros cégügyeiben, számolt be szombati cikkében a Magyar Nemzet. A praxistól eltiltott ügyvéd cégtemetőként is működő kft.-jéhez jegyezték be ugyanis

a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat csoport egyik leányvállalatát.

A Datalyze Research Kft. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának, Dessewffy Tibornak az érdekeltségébe tartozik.

A lap azt írta, Vig Mór körül a II. kerület szocialista polgármestereinek neve is fel-felbukkan. A jelenlegi kerületvezetővel, Őrsi Gergellyel például tavaly közös tájékoztatón szerepeltek egy futárcég elektromos járművei kapcsán. A cégtemetőként is üzemelő Büro Cégkezelő Kft. II. kerületi székhelyét pedig 2005 januárjában szerezte meg az önkormányzattól a Vig család cége, akkor a szintén szocialista Horváth Csaba volt a polgármester. És, ugye, ide jegyezték be a Datalyze Research Kft.-t is.

Vig Mórt megközelítőleg negyvenrendbeli csalással is vádolják

Mint arról a Mandiner.hu beszámolt, Vig Mór neve egy november végi adóhatósági razzia kapcsán merült fel. Házkutatások után az adóhatóság több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával vette őrizetbe a praxistól egyébként eltiltott ügyvédet, akinek letartóztatását a bíróság el is rendelte. Vig Mór egyébként nem más, mint Vig Dávid Amnesty-vezér testvére. Az Amnesty International Magyarország igazgatóját pedig senkinek nem kell bemutatni: Vig Dávid jól ismert a magyar közéletben, ő a Soros-hálózat fontos magyarországi láncszeme, hiszen milliárdos összegek felett rendelkező, illetve komoly külföldi támogatást kapó, a tőzsdespekuláns befolyása alatt álló szervezeteknél, így a Magyar Helsinki Bizottságnél és az Open Society Foundations-nél volt bizalmi állásban.

Közösségi oldalán reagált az Amnesty. Bejegyzésüket az alábbiakban változtatások nélkül közöljük: „A sajtóból értesültünk arról a folyamatban lévő büntetőeljárásról, amelyben a hírek szerint egy gazdasági társaság vezetője adóelkerülést célzó tevékenységet folytatott. A cikkekben ezt a férfit a szervezetünk igazgatójának testvérével azonosították.

Bízunk abban, hogy a történteket egy független és pártatlan eljárásban vizsgálják ki, és azt nem eszközként használják ellenünk. Reméljük, hogy nem egy újabb, a független civil szféra elleni lejárató kampánysorozat kezdetét látjuk, miközben a kormány ismét egy jogellenes törvényt akar elfogadtatni, amely alaptalan, megbélyegző és félelemkeltő eljárásoknak teheti ki a közéleti kérdésekben megszólalókat.”

Ezt is ajánljuk a témában

Egyébként érdekesség a Datalyze Research Kft.-vel kapcsolatban, hogy a pár száz fős borsodi faluban, Szegiben működő irodára bízták a könyvelési feladatokat. Ugyanitt található a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőinek kifizetőhelye, valamint az Ezalényeg.hu baloldali álhírportált kiadó Oraculum 2020 Kft. könyvelése is, tette hozzá a Magyar Nemzet.

Nyitókép: Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2023. december 10. 05:32
RasPutin Így van Rosszputyin elvtárs, elvbarát elvtársad ártatlan, erre meg is merek esküdni arra, hogy ne lással többet hanem így van.
hátakkor
2023. december 09. 16:40
Bajnai Gordon, Dessewffy Tibor ügyesek. Mindig elvnnak ebből-abból.
llnnhegyi
2023. december 09. 11:29 Szerkesztve
Gyurcsány Ondó Ferenc csapata szügyig a korrupció és csalás mocsarába. Nem változtak!
2023. december 09. 11:17 Szerkesztve
Krupp Skya 2023. december 09. 08:42 "Bajnai nem lehet hibás, egyrészt nem ért hozzá, más részt ott sem volt" Harmadrészt mindenről a libák tehetnek! Meg a cápák...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!