Az elcsatolt területekről nem mondhatunk le, mert nem csak a miénk, mai magyaroké

„A szocializmus egyes szakaszaiban nem volt kötelező érettségi tárgy a történelem, és a rendszerváltás után is időről-időre – főleg liberális oldalról – felvetődött az eltörlése. Ezek a hangok aztán elnémultak, és ha nézzük az eseményeket, egyre világosabb, hogy a történelmi tudat és a história ismerete nem pusztán bölcsész hobbi, hanem az életünk-sorsunk megértésének, a jövő feltérképezésének egyik legfontosabb eleme.

Mi magyarok különösen sokat foglalkozunk ezzel; talán nincs még egy nemzet, amelyik ennyire benne él a történelemben, amelyik ennyire mindent abból próbál megérteni és megmagyarázni, mintha a magyar égen Cicero idézete virítana: »Historia est magistra vitae«. (A történelem az élet tanítómestere.)

Bizonyos körökben divat szidni Magyarországot és a múltunkat; például Para-Kovács Imre is úgy érezte, provokációból vagy kisebbrendűségi komplexusból, de foglalkoznia kell a történelemmel. Kijelentette, külföldön mindig románnak vallja magát (vajon miért nem költözik oda?), és még egyet szúrni vélt szülőhazájába, mondván »voltak üres helyek. Mert az nem kellett senkinek, nem volt jó hely. És akkor bementek ide emberek, és azt mondták, hogy mi is ország vagyunk.«

A magyar honfoglalás katonai-logisztikai csúcsteljesítményének, az azt követő száz esztendő elképesztő hadászati-politikai sikereinek elbagatellizálása, félremagyarázása elsősorban tudatlanságból fakad, nagy mulasztása a hazai oktatásügynek is, hogy ezt máig nem sikerült rendbe tenni. De szerencsére az idő, mint legfőbb bíró, minket igazolt: igenis tudtunk működőképes országot csinálni hosszú távon is, a legnehezebb helyzetekben.”

Nyitókép: MTI Fotó, Henning János