„Itt mindenki átb*szott mindenkit” – forrong az ellenzék Karácsony kampánybotránya miatt, közben a Párbeszéd elkezdett mismásolni

2023. július 04. 06:29

Hiába állítja, hogy nincs köze a 99 Mozgalomhoz, a Párbeszéd elérhetőségei megegyeztek Karácsony civil egyesületével, a százmilliós „mikroadományokat” pedig a politikusuk fizette be annak számlájára. Közben a DK is válaszokat vár már az újabb ellenzéki finanszírozási botrány kapcsán.

2023. július 04. 06:29
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Milyen legyen az ország új miniszterelnöke? – tette fel a kérdést Alföldi Róbert rendező, színművész a 99 Mozgalom Egyesület kampányvideójában, még 2021 szeptemberében. A rövid anyagban a Karácsony Gergelynek politikai hátországot biztosítani hivatott szervezet néhány tagja sorolja elvárásait, a végén pedig maga a főpolgármester tesz hitet saját maga mellett. A mozgalomhoz támogatóként olyan ismert emberek adták a nevüket, mint Alföldi Róbert, Bojár Gábor, Hajós András, Jordán Tamás, Ferge Zsuzsa, Kis János, Kenedi János vagy Tarr Béla.

A nyilvános videómegosztó oldalról még ma is elérhető Karácsony előválasztási oldala, melyen szerepel egy cím is: Várfok utca 13. Kissé furcsa, ám végülis meg lehet magyarázni: a pártoktól elvileg független szerveződés kvázi-székhelye megegyezik a Párbeszéd irodájának címével. Akkoriban a közös ellenzéki listavezetésre aspiráló politikus épp az MSZP-vel tandemben „menetelő” Párbeszéd társelnöke volt, majd „jött a villamos”, visszalépett Márk-Zay Péter javára, utána a pártvezetést is otthagyta.

Annak idején azonban a Mandiner is próbált utánajárni a 99 Mozgalom Egyesület finanszírozásának, miután a szervezet a közösségi médiában és másutt is látványosan költekezett az előválasztási kampányban. Akkoriban 

borítékolhatónak tűnt, hogy Karácsony lesz a közös kormányfő-jelölt, a mozgalom pedig a választási kampányban is komoly szerepet kaphat.

Megírtuk, a baloldali városvezető a kampányköltségekkel kapcsolatos kérdésekre kifejtette: „Az a pénz, amit elköltöttem az előválasztási kampányban, azt a politikát építette az első fordulóban, amit képviseltem. És most azért vagyok itt, hogy ezt a politikát, annak stafétáját átadjam valakinek, akiről tudom, hogy el is fog vele jutni a célba.” Portálunk többszöri érdeklődésére a Főpolgármesteri Hivatal 2021. október 14-én közölte: „A kampányköltéseket a törvényben előírt határidőig nyilvánosságra fogjuk hozni, a jövő héten a 99 Mozgalom költései a mozgalom honlapján nyilvánosak lesznek.” Erre később sem került sor, sőt, az a bizonyos honlap már nem is elérhető. 

Na hol csöngött ki a 99 Mozgalom hívása?

Észrevettük ugyanakkor, hogy a Párbeszéd és a 99 Mozgalom kapcsolattartási telefonszáma is megegyezik, amikor pedig Karácsony kampánybüdzséjéről érdeklődtünk az egyesületnél, a párt képviselői irodájánál kicsengő telefonon keresztül azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kérdéseinket küldjük el a Párbeszéd e-mail címére is. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Az egyezésre vonatkozó felvetésünkre azt mondta az illetékes ügyintéző: a szervezet adatait nem ők kezelik, a párt független a 99-től. Furcsa.

Mindez annak tükrében kerülhet új megvilágításba, hogy a napokban a Nemzeti információs Központ újabb, az ellenzéki kampányfinanszírozást érintő részletek titkosságát oldotta fel. Kiderült: 2021-ben 263 millió, míg tavaly – amikor elvileg már nem is működött – 390 millió forintnyi támogatás érkezett a 99 Mozgalom számlájára, jórészt euróban vagy fontban. Az adományokat egy bizonyos Perjés Gábor, a Párbeszéd II. kerületi képviselője fizette be, aki későbbre ígért bővebb tájékoztatást. 

Karácsony szerint minden a legnagyobb rendben

Akárcsak Karácsony, aki a Facebook-on reagált. Röviden azt írta: a mozgalom rendezvényein pénzgyűjtő urnákat állítottak fel, a pénz nagy része innen, azaz kifejezetten mikroadományokból folyt be. Vagyis: nincs itt semmi látnivaló. Érdemes ugyanakkor kitérni arra, hogy bár az összeget a titkosság feloldásáig nem tudhattuk bizonyosan, Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt már az előválasztás során belengette: Karácsony csapata félmilliárd forintot kapott titokzatos támogatóitól.

Bár konkrét törvénysértést egyelőre nem állapítottak meg, az még a 24.hu szerint is életszerűtlen, hogy rendezvényeken felállított gyűjtődobozok révén folyjon be, ráadásul jelentős része valutában.Csakhogy Karácsony hiába próbálta nyugtatni a kedélyeket, a fejlemények a szintén a főpolgármesterhez, illetve egykori tanácsadójához, a Bajnai-bizalmas Korányi Dávidhoz köthető Action for Democracy „guruló dollárjai” miatt ÁSZ-büntetéssel szembenéző ellenzéki pártok berkeiben is komoly hullámokat vetnek. Leginkább a Demokratikus Koalíciónál. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Mint azt a Gyurcsány-párt a Szabad Európával közölte: „Karácsony Gergely az elmúlt napokban tett nyilatkozataiban nem cáfolta, hogy valóban ötszázmillió forint felett kaptak támogatást az előválasztásra. Karácsony és a 99 Mozgalom az előválasztás során egyrészt ennél jóval kisebb összegről beszélt a nyilvánosságban, másrészt ígéretet tettek az adományozók személyének megnevezésére is. A támogatás összege most már elismerten a többszöröse a korábban bevallottnak, és az adományozók személye továbbra is ismeretlen.”

És itt még nincs vége. A DK osztja az aggályokat, melyek szerint mivel a befizetések többsége nem forintban, hanem euróban és angol fontban történt, felmerül a kérdés, hogy ez valóban magyarországi magányszemélyek tömegének mikroadománya volt-e. Gyurcsányék szerint Karácsony Gergely úgy tudná megnyugtatóan lezárni ezt az ügyet, ha „korábbi ígéretének megfelelően valóban megnevezné a támogatást nyújtó személyeket, szervezeteket és az általuk nyújtott támogatás összegét”.

Az MSZP hivatalosan még nem reagált, a többiek inkább hárítanak. Az előzmények tükrében ugyanakkor minimum talányos Karácsony és Perjés pártjának szűkszavú reakciója:

A 99 Mozgalom a Párbeszéd – Zöldektől független szervezet, így nem tudunk nyilatkozni a működését illető kérdésekről.” 

Lehet, hogy függetlenek, de amíg az egyesület aktív volt, címük és telefonos elérhetőségük mindenesetre megegyezett.

Egy magas rangú ellenzéki forrásunk ugyanakkor keményen fogalmaz: „Nem kizárt, hogy minden törvényesen történt, ugyanakkor félmilliárdot valóban életszerűtlen ilyen eszközökkel összegyűjteni. Ráadásul az is furcsa, hogy hazai demonstrációkon eurót és fontot dobálnak be a szimpatizánsok. Sajnos úgy tűnik, itt mindenki átbaszott mindenkit, miközben a pártok sem a Márki-Zay Péter által szerzett, sem Karácsonyék százmillióiból nem láttak szinte semmit. Egyék meg az illetékesek, amit főztek.”

Mindezek nyomán alighanem érthető, hogy információink szerint a DK-t leszámítva egyik párt sem akar a nyilvánosság előtt különösebben magyarázkodni. Amennyire lehet, 

igyekeznek Karácsonyra tolni a felelősséget. Ha ugyanis tudtak a történtekről, az a baj, ha nem, az is baj.

Gyurcsányéknak azonban a 99 Mozgalom ügyeinek firtatása kiváló alkalom arra, hogy éreztessék a törődést a Városházán amúgy is kiszolgáltatott, újrázásra készülő Karácsonnyal.

***

Így tud bejelentkezni a Mandiner megújult felületére!

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jostothu
2023. július 04. 21:14
Debilen vigyorgó mindenre alkalmatlan lusta takony mozgású simlis vizesnyolcas. Hogy került ez ide?!! Basszák meg, akik megszavazták!
calambo
2023. július 04. 13:13
Zuschlag János 2.0 verziója! Gyurcsány most evvel a nyomorul barom gerivel viteti el a balhét. Meg is érdemli ez a vigyorgó patkány. A dk hátradől és röhög ezen az idiótán, a pénz meg ott van náluk!
Szerintem
2023. július 04. 13:10
Most már bilincsben és vezetőszáron szeretném látni ezeket a moslékos férgeket.
Palakon
2023. július 04. 12:26
Ez a banda, kemeny.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!