Felavatták a Horthy-szobrot Dúró Dóra irodájában

2022. augusztus 30. 13:10

Toroczkai László beszédében párhuzamot húzott a két világháború közötti időszak és a 2020-as évek között.

2022. augusztus 30. 13:10
null

„Terrorista Nelson Mandela – nemzetmentő Horthy” – ilyen és ehhez hasonló ellentétpárokat felállítva indokolta a Mi Hazánk kedden a parlamentben, hogy miért állítanak szobrot Horthy Miklós kormányzónak, ráadásul pont augusztus harmincadikán ( a második bécsi döntés évfordulóján.) – tudósít a hvg.hu.

A radikális párt sajtótájékoztatóján Novák Előd a kormányzó „lenyűgöző gazdasági teljesítményét” és a korszak „kulturális pezsgését” méltatta.

A Mi Hazánk szerint Horthyt lehet ugyan kritizálni, azonban eredményeit elvitatni lehetetlen.

Az elnök, Toroczkai László beszédében párhuzamot húzott a két világháború közötti időszak és a 2020-as évek között, mivel szerinte hasonló jelenleg a világ helyzete, mint akkor volt: mint mondta, akkor spanyolnátha tombolt, most a koronavírus, akkor is háború volt, most is háború van.

A Mi Hazánk elnöke szerint az utóbbi száz évben három nagy korszakot lehet egymástól elkülöníteni: a Horthy-korszakot, a Kádár-korszakot és hamarosan az Orbán-korszakot is. Az Orbán-korszak pedig az ő értékelése szerint demográfiai és gazdasági mutatókban messze elmarad a Horthy-korszaktól. Szerinte a Mi Hazánk a nemzet felkészítésébe kezdett bele a szobor felállításával, ugyanis Toroczkai abban hisz, hogy az ország előtt nehéz időszak áll, ezen időszak előtt pedig a nemzet lelki megerősödésére van szükség, hiszen

a cél az, hogy a demográfiai és gazdasági mutatókban „legalább megközelítsük” a Horthy-korszakot.

A radikális párt a szoboravatás mellett – melyet egyébként az Országgyűlés Hivatala nem tudott korlátozni, mivel arra Duró Dóra alelnöki irodájában került sor – egy határozati javaslatot is beadott. Ebben a „hazatérés napjának” állítanának emléket. A javaslat augusztus harmincadikát, a második bécsi döntés évfordulóját tenné emléknappá.

A hvg emlékeztet: a sajtótájékoztatót eredetileg a Parlament kék társalgójában tartották volna meg, de azt a házelnök megtiltotta, így az is a szobában kapott helyet. 

Nyitókép: MTI | Mohai Balázs

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mosolygribedli
2022. augusztus 30. 20:53
Undorító szalonnácik ezek a mihamosok, de hát ezt tudjuk róluk régóta már. Ráültek megint a fasiszta kisvasútra, hátha a társadalom aljából kikurkászhatnak maguknak még pár aszott szavazatot. De kultúrember ilyenekre úgysem szavaz soha, hiába jobboldali. Mert ezek nem mások ám, csak a régi Jobbik leszakadt csürhéje újratöltve. Fajmagyarkodó csőcselék, a konzervatív érzelműek szégyellnivaló faroknyúlványai. Pfuj!
SwordFish
2022. augusztus 30. 18:59
Hiszünk Magyarország feltámadásában, és tiszteli a magyar nemzet vitéz nagybányai Horthy Miklós főkormányzó urat, aki a magyar nép megmentője, megmentette az országot a vörösterrortól és tiszteletet vívott ki a nagyhatalmak előtt Magyarországnak.
Jooee
2022. augusztus 30. 18:34
Köztereken is kellene Horthy szobrokat állítani! Ezt kívánja a tisztesség!!! Azt, hogy a tróger komcsik mit mondanak, ki nem szarja le.
Lajoss
2022. augusztus 30. 17:15
Le kell szarni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!