„Készülhetnek a klímatudósok és az evolúciókutatók?” – így reagált a baloldal az OMSZ-es elbocsátásokra

2022. augusztus 22. 21:59

A DK közleményében már a kommunista diktatúrát emlegette a döntéssel kapcsolatban.

2022. augusztus 22. 21:59
null

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetője azonnali hatállyal felmentette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét, Radics Kornéliát, valamint szakmai elnökhelyettesét, Horváth Gyulát – közölte a minisztérium hétfő délután. A levélben nincs indoklás, az új vezetőkről később döntenek – írták az MTI-hez is eljuttatott közleményben.

Az Infostart cikkében ehhez hozzáfűzte, hogy bár a tárca az okokra nem tért ki, az ügy hátterében állhat ugyanakkor, hogy a kormány az OMSZ előrejelzésére hivatkozva halasztotta el az augusztus 20-i budapesti tűzijátékot. Mint ismert, aznap este végül mégsem csapott le a vihar a fővárosra.

DK: Már megint megérkeztünk a kommunista diktatúrába

Az OMSZ vezetőinek menesztésére több ellenzéki politikus is reagált.

A Demokratikus Koalíció (DK) részéről Barkóczi Balázs szóvivő, országgyűlési képviselője adott ki közleményt. 

„A kormány kirúgta az OMSZ vezetését, miután nem jött meg az előrejelzett vihar, ami miatt lemondták az augusztus 20-i tűzijátékot. Mind tudjuk a magyarázatot, Horváth elvtárs és Radics elvtárs előre megfontolt szándékkal, nyilvánvalóan külföldi érdekeket szolgálva a tűzijáték ellehetetlenítésével akarták aláásni szorgos népünk közös nemzeti ünnepét” – írta a párt képviselője a közleményben.

„Az elvtársak mindent bevallottak, önkritikát gyakoroltak, a Párt bölcs döntésével – az internálásukkal – mélyen egyetértenek – tették hozzá” – tette hozzá Barkóczi.

ki tudja különben hol találnánk magunkat” – zárta a közleményt.

„Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársain még soha nem volt akkora felelősség, mint most”

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy „az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársain még soha nem volt akkora felelősség, mint most. Dönthetnek úgy, hogy csöndben maradnak. És dönthetnek úgy, hogy addig sztrájkolnak, amíg a kommunizmust idéző módon kirúgott vezetőt vissza nem helyezik az állásába.”

Majd azzal folytatta:

van még annyi szolidáris magyar ember, hogy az elmaradt fizetésüket összeadná”.

Szabó Rebeka: Nagyon gyorsan csúszunk le a lejtőn

A Párbeszéd részéről Szabó Rebeka parlamenti képviselő szintén a közösségi oldalán fejtette ki véleményét. Posztjában hangsúlyozta:

amikor azok a tudomány elvei, és nem a politika elvárásai szerint dolgoznak. Mi jön még, készülhetnek a klímatudósok és az evolúciókutatók? A természetvédelmi szakembereknek végül is már egy ideje befellegzett....”

Gondolatait Szabó azzal zárta, hogy „sok rémes dolog történik ebben az országban, de amikor a politikai vezetés ennyire közvetlenül belenyúl a tudomány működésébe, az biztos jele annak, hogy nagyon gyorsan csúszunk le a lejtőn.”

„A következők majd megtanulnak hekatombát áldozni a fényességes Apollónnak”

Tibi atya, az internetes mémgyáros sem hagyhatta szó nélkül a történteket. Úgy fogalmazott:

„Kell, hogy legyen felelőse az augusztus 20-i esőnek. Kell. 

Az OMSZ vezetőségének a felmentése helyes és szükséges volt. 

vagy nemtom nem vagyok szakmabeli.

Dicsértessék!”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. augusztus 23. 16:17
Miért,az akasztást megúszták..:) Undorító pártállam.
VeJoLa
2022. augusztus 23. 11:08
Bár nem értek egyet az OMSZ vezetőinek a menesztésével, hisz az ő "tévedésük" sokkal menthetőbb a múltkorinál, ami anno emberéletbe is került. A menesztés vitathatósága viszont nem igazolja az EU-ban dúló, elvakult, klimaszekta túlkapásait, melyek következményei sokkal veszélyesebbek, mint hogy néhányan hátrább sorolódtak a szakmai rangsorban.
ZeroTadpole8073
2022. augusztus 23. 10:00
Óvatosan a tanácsaival, minden pártját/szövetségesét hátba szokta szúrni. Még arra sem veszi a fáradságot hogy letegye a képviselői esküt. Parlamentbe bejárni? Azt aztán végképp nem.(hogyisne, diktatúrában csak a fizetés nem büdös neki, a munkácska az igen) Ezért most egy csak egy kóbor majom. Csak seggbe rúgni lehet, mert ha túl sokat magyarbosszant és emberére akad, szeret pucolni. "Elmaradt fizetés összeadása" után a pénzt elröpködni. Tud élni, na.
kata56
2022. augusztus 23. 09:12
Mondjuk "klimakutatók","evoluciókutatók" esetében a lapátra tétel kifejezetten ajánlatos lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!