Így kommentálták Farkasházyék tíz éve a Heti Hetesben Gyöngyösi zsidólistázását

2022. július 03. 22:42

„Sárga plecsni”, Ábrahám, a Trinity College, és „Magyarország szégyene” is szóba került a 2012-es adásban.

2022. július 03. 22:42
null

Gyöngyösi Márton lett a Jobbik elnöke – írtuk szombaton a Jobbik tisztújításáról beszámolva. A 2019-től EP-képviselőként tevékenykedő politikus végig asszisztált Jakab Péter két és fél éves vezetéséhez, majd Jakab jelöltjét, Földi Istvánt győzte le szombaton. 

Az elmúlt években Brüsszelben és Strasbourgban politizáló Gyöngyösi múltja nem lehet ismeretlen a közélettel foglalkozó olvasók számára: mint portrénkban felelevenítettük,  2012-ben óriási felháborodást keltettek mondatai: a jobbikos politikus egy alkalommal a következőket találta mondani a parlamentben: 

„Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.

A felszólalás ellen akkor Rogán Antal, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is tüntetett.

Gyöngyösi szavai akkor a Heti Hetesben is témát szolgáltattak. A RTL Klubon futó balliberális szórakoztatóműsor 2012. december másodikai adásában Gálvölgyi János mellett Farkasházy Tivadar, Majka (Majoross Péter), Hajdu Steve, Bajor Imre és Rangos Katalin szerepelt.

( Utóbbi 2017-ben elhívta a Spinoza kávéházba Vona Gábort, ezzel rányomva a pecsétet a Jobbik balliberális kánonba való beemelésére.)

A hír felolvasása után Majka kezdte a kommentálást,

aki ironikusan arról beszélt, hogy tud még javasolni egy-két dolgot Gyöngyösinek: a zsidók közigazgatásból és oktatásból való kizárását, „sárga plecsni” felragasztását, mert „abból nem lehet baj,-ugye?” A zenész nem hitte el, hogy „ilyet ma lehet mondani”, és leszögezte: Magyarország szégyene, hogy Gyöngyösi a parlamentben ülhet. Farkasházy hozzátette: nem három generációra visszamenőleg kellene ezt megcsinálni, hanem negyvenre,

Bajor Imre kikérte magának, hogy „Magyarország regnáló miniszterelnöke, erre a szemétségre egy órán belül nem reagál”.

Gálvölgyi nem értette, hogy mit jelent a „nemzetbiztonsági kockázat” kifejezés, Rangos szerint pedig Gyöngyösi Máté (sic!) jelent nemzetbiztonsági kockázatot, mert „szénné égeti ezt az országot”.

Végül Farkasházy felhívta a figyelmet, hogy Gyöngyösi Márton az írországi Trinity College-ban és Nürnbergben tanult, a többi résztvevő pedig hozzátette, hogy ez benne a félelmetes, mert „nem egy buta emberről van szó”.

Ismert: pár évvel később Heller Ágnes felvetette, hogy a Jobbiknak is helyt kell szánni a baloldali Fidesz-ellenes összefogásban, amibe 2018 után a Jobbik fokozatosan be is tagolódott – így került Gyöngyösi Márton egy platformra Farkasházy Tivadarral, Rangos Katalinnal és Gálvölgyi Jánossal.

A teljes adást itt lehet megnézni, az idézett rész 27:40-től kezdődik.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2022. július 04. 11:45
Heller Ágnes felsírt aztán visszafeküdt ! Jó irányba mennek a dolgok! Gyurcsány házaspár jól csinálják! A 16 év kimarad,de azután... hú de jó lesz! Hacsaknem a Fidesz választói, megintcsak teleszarják a kondérunkat! Jön újabb 16 év NER! Nem baj, én ráérek! Fajkasházy Tivadaj,akkor már te is mellettem döglesz!
hátakkor
2022. július 04. 10:21
A Mozgalom megtért Heller-Dobrev kebelére, szajháziéknak akad más rettegni valójuk permanensen.
olajfa1
2022. július 04. 10:07
FPGJATOK ÖSSZE A NYAKATOKNÁL FOGVA!!! Micsoda gyűlölködés, irigykedés és széthúzás lett vona ha az összefosás győzött volna! NIEDERMÜLLER AZONNAK 200%-os ADÓEMELÉST HAJTOTT VONA VÉGRE, MERT A FIDESZ IDEJÉBEN RENGETEG ADÓKÖNNYÍTÉST KAPTAK A MAGYAROK!!! TEHÁT VAN MIBŐL FIZETMIÜK!!!! mondja Niedermüller Péter!!!!
csjanos
2022. július 04. 09:57
....és azok a régi aggódók most hol vannaK???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!