Herczegh Anita: Nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat!

2021. december 08. 20:45

Nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat, akik számára biztatás, hogy sokan kiállnak mellettük reménytelennek látszó helyzetükben – mondta a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke Kaposváron szerdán.

2021. december 08. 20:45
null

Herczegh Anita a keresztény vállalkozókat és cégvezetőket tömörítő ÉrMe Hálózat jótékonysági estjén vett részt. A rendezvényt a koronavírus miatt szüleiket elvesztő gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány javára tartották. Az adománygyűjtéshez csatlakozók nem feledkeznek meg az árvákról, enyhítik fájdalmukat, közösséget vállalnak velük, segítenek a rájuk nehezedő terhek hordozásában – mondta.    

Magyarországon eddig mintegy ezer gyermek vesztette el szüleit a koronavírus-járvány következtében – mondta.    

Herczegh Anita II. János Pál pápát idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy akiknek nagyobb a befolyásuk, mert nagyobb vagyonnal és több szolgáltatással rendelkeznek, érezzék magukat felelősnek a gyengébbekért. Ezt az erkölcsi irányt a keresztény vállalkozók, cégvezetők, így az ÉrMe Hálózat tagjai is magukénak vallhatják – tette hozzá a kuratóriumi elnök.    

A szolidaritás erénye több a jótékonykodásnál

Rámutatott, a szolidaritás erénye még ennél is jóval többről szól, II. János Pál szerint a hit fényében a szolidaritás arra törekszik, hogy felülmúlja önmagát, felöltse a sajátos keresztény vonásokat: a teljes odaadást, a megbocsátást, a kiengesztelődést.    

– sorolta. Herczegh Anita a Regőczi Alapítványról elmondta, hogy a szervezetet egy somogyi molnárcsalád legkisebb gyermekéről, Regőczi Istvánról nevezték el. .A különleges hivatástudatú katolikus pap nem ismert lehetetlent, nem félt, csak hitt, remélt, szeretett, és életével ebben a járványos időszakban is bizonyítja, mennyi mindent tehetünk egymásért” – jegyezte meg.    

Hozzátette, Regőczi István (1915-2013) különleges dolgokra vállalkozott: hadiárváknak adott menedéket, egyházközséget, gyermekotthont alapított, üldözött zsidókat bujtatott, amerikai katonát mentett, templomokat, kápolnákat emelt, könyveket írt.    

Kaposvár is elsőként lépett

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere azt hangoztatta, hogy a magyarországi Covid-árvákra Áder János államfő és felesége hívta fel a figyelmet a Regőczi Alapítvány létrehozásával. „Óriási kezdeményezés volt, e nélkül nem, vagy csak jóval később vettük volna őket észre” – mondta.    

Felidézte, hogy az alapítvány hírének hallatán kaposvári vállalkozók, polgárok keresték meg, azt kérdezve, hogyan tudnának részesei lenni annak az örömnek, amit a segítségnyújtás jelent. A politikus az árván maradt gyermekek és az őket nevelők problémáját érzékeltetve beszámolt arról, hogy egy nagymama levélben fordult hozzá segítségért, miután neki és a nagypapának három unokáról kell gondoskodnia a szülők halála miatt.    

Az est keretében árverést rendeztek, ahol húsz tételre licitálhattak a vendégek. A tárgyak között kézműves termékek, műalkotások, élelmiszerek és egyebek mellett utalványok is voltak.

(MTI)

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2021. december 09. 16:09
"Nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat, akik számára biztatás, hogy sokan kiállnak mellettük reménytelennek látszó helyzetükben" Senkit sem hagyunk a zútszélén! Megmencsüka devizahiteleseket! Eltöröljük a zuzsorázást! Elszámoltatjuk a korruptbaloldalt! Börtönbecsukjuk a gyurcsányt!
avízazúr
2021. december 09. 12:01
„Óriási kezdeményezés volt, e nélkül nem, vagy csak jóval később vettük volna őket észre” Szita Károly szégyene ez a mondat. Meg az is, hogy nem ő kopogott be az emlegetett nagyszülőkhöz, hanem csak a nagymama levele által szerzett tudomást a három árván maradt gyerekről.
patkánynak sem nevezhető férgek
2021. december 08. 21:36
És a sima, nem COVID árvákat magukra hagyjátok? Van különbség a COVID és nem COVID árvák között?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!