Tóth Bertalan mégis beállt Márki-Zay Péter mögé

2021. október 14. 10:34

Hiller István ezzel szemben korábban Dobrevet támogatta.

2021. október 14. 10:34
null

„Az elmúlt napokban – külön utakon – de mindkét miniszterelnök-jelölt azt kérte tőlem és a Magyar Szocialista Párttól, hogy egyértelműen foglaljunk állást a jelöltek támogatásáról. Én ezt most megtettem, és rendkívüli Országos Elnökségi ülést hívtam össze annak érdekében, hogy a Márki-Zay Péter támogatásáról szóló állásfoglalást az MSZP Országos Elnöksége is erősítse meg” – jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Az MSZP társelnöke arról is tájékoztatta követőit, hogy Márki-Zayra szavazott a második fordulóban. Ez azért is furcsa, mert korábban a párt emblematikus alakja, Hiller István Dobrev mögé állt be, illetve megtette ezt a korábbi elnökhelyettes, Gőgős Zoltán is.

Ezzel szemben Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke vasárnap a HVG-nek azt mondta, hogy az MSZP tagsága megosztott, így a pártvezetése sem foglalhat állást Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter mellett az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Kunhalmi szerint a párt tagságának megosztottsága miatt elnökségi döntés született arról, hogy egyiküket sem támogatják.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. október 14. 14:31
HILLER Pityulincikóka SZEMBEMEGY A PÁRTJÁVAL! FRANKÓ!
zakar zoltán béla
2021. október 14. 13:24
egy butával több
Romentumos Gyurcsányjugend
2021. október 14. 13:08
Kurva ország = Dobrevnyik
VeJoLa
2021. október 14. 13:00
Elég "hamar" sikerült eldöntenie! - bár se nem oszt, se nem szoroz se ő, se a döntése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!