Több tízmillió forint közpénzből épülhet a DK médiastratégiája

2021. szeptember 03. 09:33

Idén a párthoz közeli EagleEye-Marketing Kft. összesen 86 millió forintot kap a frakciótól.

2021. szeptember 03. 09:33
null

Tizenkét év elteltével ma is a Gyurcsány–Bajnai-tengely határozza meg a baloldal kommunikációs és médiastratégiáját, amihez a pénz egy részét a DK parlamenti képviselőcsoportja szolgáltatja – írja a Magyar Nemzet. Idén a a párthoz közeli EagleEye-Marketing Kft. a féléves időszakokra megkötött szerződések egyenként 43 113 960 forintról szólnak. Tehát az év egészében összesen több mint 86 millió forint landol a cég számláján közösségimédia-tanácsadásért az Országgyűlés honlapján elérhető nyilvános adatok szerint. 

Médiastratégia DK-módra 

A Nemzet hozzáteszi, a cég 2020-ban alakult, és a nemzeti cégtár internetes oldaláról az is kiderül, hogy az ügyvezető egy ismert baloldali személy, ifj. Páva Zoltán, a korábbi komlói szocialista politikus, Páva Zoltán fia, aki az Ezalényeg.hu nevű, számos helyi aloldallal működő baloldali „propagandaportál” tulajdonosa is.

Az Ezalényegről korábban már közölte a Magyar Nemzet, hogy a portál felelős kiadója az Oraculum 2020 Kft. A tulajdonos-ügyvezető ifjabb Páva Zoltán 2008 és 2010 között a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt. A Gyurcsány–Bajnai-kormányok „igen bőkezűek voltak a családdal”, ifjabb Páva egyik cége, a Medich-Technik Bt. csaknem ötmillió forintot kapott szaktanácsadói tevékenységéért 2008-ban.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az Ezalényeg a közösségi médiában is nagyon aktív, az oldal létrejötte óta (a helyi aloldalak költéseit nem számítva) 78 millió forintot költött a Facebookon.

, az oldal létrejötte óta (a helyi aloldalak költéseit nem számítva) 78 millió forintot költött a Facebookon.

Bajnai-szál

Korában a Magyar Nemzet birtokába került egy e-mail, ami azt bizonyítja: a bajai balliberális önkormányzat kapcsolatban van az Ezalényeggel. Bár a helyi momentumos polgármester és a portál között helyi források szerint régóta érezhető a feltűnő összhang, ez volt az első dokumentált bizonyíték az együttműködésre. A lap megjegyzi: emögött Nyirati Klára polgármester és a Bajnai család jó viszonya gyanítható.

Bajnai személye azért is fontos, mert a DK propagandagépezetében és kampányirányításában is kulcsszerepet tölt be, több olyan cég dolgozik a pártnak, amelyeket Gyurcsány és Bajnai régi bizalmasai működtetnek. A legfontosabb a DatAdat Professional Kft., amelynek ügyvezetője Ficsor Ádám, a korábbi polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter.

A Magyar Nemzet szerint a DatAdat szolgáltatásait Gyurcsány Ferenc rendszeresen igénybe veszi, és a DK-hoz köthető, részben a párt internetes hirdetéseiből működő Nyugati fény nevű hírportál adatkezelési nyilatkozatában a DatAdat szerepel adatfeldolgozóként. Sőt a közelmúltban az is kiderült, hogy a céggel kapcsolatban áll az Ezalényeg.hu is. Az előválasztási kampányban Dobrev Klárát és a DK képviselő-jelöltjeit népszerűsítő ajánlóívekhez a párt honlapján található adatvédelmi tájékoztatóban már nem a DatAdat szerepel, hanem többek között az EagleEye-Marketing Kft. Itt tehát ismét összeérnek a szálak az Ezalényeg.hu és a DK között. 

Kép forrása: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sün Balázs
2021. szeptember 04. 18:10
Mi az! Bajnai ehhez ért? Csak a libákhoz, meg a kormányzáshoz nem értett?
btete
2021. szeptember 04. 14:16
Ha ez szabálytalan lenne amit csinálnak a Számvevőszék már rég lecsapott volna rájuk.
elfújta az ellenszél
2021. szeptember 03. 11:53
A vérfolt hétszer mosott vásznon is ott marad. Ennyit a DK tisztára mosásáról Legfeljebb rá lehet fogni hogy nem vér az, hanem egy másik testváladék
nyugalom
2021. szeptember 03. 11:40
A kis sunyi libsi, sok akasztott lelke szarad rajta, rajtuk! Libásgaliciai!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!