Közvélemény-kutatás: vezet a momentumos jelölt a DK-s előtt, Pálinkás József a harmadik a debreceni előválasztáson

2021. augusztus 26. 10:41

A Jobbik-közeli Iránytű Intézet mérése szerint a megkérdezett 1100 fő közül 572 akart kormányváltást. 

2021. augusztus 26. 10:41
null

Szoros az előválasztási küzdelem Hajdú-Bihar megye 1-es számú, Debrecen központú választókerületében az Iránytű Intézet mérése szerint – számolt be a Magyar Hang. A közvélemény-kutatás eredménye alapján a felmérésben szereplő indulók közül

a legtöbben a momentumos Szabó Bencére szavaznának az előválasztáson, ez a megkérdezettek 23 százalékát jelenti.

Őt a DK-s Varga Zoltán követi mindössze hajszálnyival lemaradva, 22 százalékkal.

Harmadik helyen az Új Világ Néppártot alapító Pálinkás József – egykori miniszter,

egyben az MTA volt elnöke – áll 13 százalékkal, míg a negyedik helyen az MSZP és a Párbeszéd támogatásával induló Fábián István 9 százalékkal. A megkérdezettek harmada (33 százalék) nem mondta meg, melyik jelöltet választaná. Vagy azért, mert egyiket sem, vagy azért, mert nem tudja, vagy azért, mert nem válaszolt. A megkérdezett 1100 fő közül egyébként 572 akart kormányváltását. 

Nyitókép: Szabó Bence Facebook-oldala

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2021. augusztus 27. 16:12
Pálinkás úr helyében elgondolkodnék azon, hogy még Debrecenben is inkább választják helyette a DK-t meg a Nyomentumot!
szürkeSzarvas
2021. augusztus 27. 08:03
Az közv.kuti a zsidó manipulációs gépezet bevett módszere-a tendenciozus kérdésfektevéssel,a "mintával"-es soxor a csak "bemondasra" odalökött "eredménnyel". A választas közelében fogják csak vissza valamennyire magukat a lebukás elkerülese miatt,ami nem mindig sikerül. Ez a Geri "szakterülete". :)
rókabácsi
2021. augusztus 26. 21:44
országos szinten! ez a béka segge alatt marad!
Toblerone
2021. augusztus 26. 16:45
Pontosítás: a megkérdézett 1100, ellenzéki szimpatizáns szavazó közül mindösszesen 572 szeretne kormányváltást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!