Bárándy Péter az egyszerű többséges alkotmányozásról: Van ennek az egésznek veszélye

2021. május 18. 21:45

Tegye nyilvánvalóvá az ellenzék, hogy erre készül – javasolta a legitimáció érdekében Szentpéteri Nagy Richárd.

2021. május 18. 21:45
null

Már egy jóideje foglalkoztatja az ellenzéket az, hogy hogyan tudnák megkerülni az Alaptörvényt, ha 2022-ben az alkotmányozáshoz szükséges kétharmados többség híján csak egyszerű többséget szereznek. Gyurcsány Ferenc, Fleck Zoltán és Magyar György terveiről itt írtunk, Vörös Imre volt alkotmánybíró megoldási javaslatáról – miszerint az Országgyűlésnek kell átvenni az Alkotmánybíróság jogköreit – itt számoltunk be.

Ma újabb két jogász elmélkedett a témáról az ATV-ben – az Egyenes Beszéd vendégei Szentpéteri-Nagy Richárd és Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügyi minisztere voltak.

„A közönség egy része nem viszonyul hozzá szeretettel”

Bárándy szerint az Alaptörvény szövege önmagában olyan, hogy a hatalom kizárólagos birtoklására irányul, ez pedig alkalmatlanná teszi arra, hogy helyettesítse az Alkotmányt – szerinte. „Ilyenkor lehet az a megoldás, hogy a parlament átveszi az Alkotmánybíróság szerepét, és megsemmisíti az Alaptörvényt, bizonyos részeit pedig határidőig hatályban hagyja” – fejtette ki a jogász.

Szentpéteri Nagy Richárd szerint az eddig sem volt vitatva, hogy az Alaptörvény alkotmányosan jött-e létre, a legitimitását vitatták bizonyos szereplők.

Szerinte az idő sem legitimálta hazánk legfőbb törvényét, mert „a közönség egy része nem viszonyul hozzá szeretettel”. ( Egy alkotmány legitimitását egyébként nem ez határozza meg, hanem hogy az állampolgárok és a politikai pártok használják-e a benne lefektetett intézményeket.)

a tíz évvel ezelőttelfogadott Alaptörvényről.

Elkerülhetetlen feszültség

Ezután Rónai Egon megkérdezte, hogy át lehet-e írni egyszerű többséggel az Alaptörvényt vagy annak passzusait.

Van ennek az egésznek egy veszélye. Ez egy olyan alkotmányos-jogállami reform, amely kilép a formális jogászi tevékenységből. Itt azt mondjuk, hogy az alkotmányosság, az amit betartunk, nem pedig a leírt szöveg. Hanem az alkotmányosság szelleme” – mondta Bárándy Péter, aki szerint sok problémával, feszültséggel nézünk majd szembe, ami elkerülhetetlen.

Szentpéteri Nagy Richárd azt javasolta, hogy éppen a 2022-ben esetleges alkotmányozás legitimációs problémájának elkerülése érdekében az ellenzéknek nyilvánvaló kellene tennie, hogy mire készül.

Az alapdolgokat célszerű volna elmondani, hogy a közönség lássa, mire ad felhatalmazást” – szögezte le.

Összesen 213 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pitypangocska
2021. május 21. 22:58
Magyarok, gondoljátok meg hová teszitek az X-et 2022-ben, ha jót akartok a gyerekeiteknek, unokáitoknak! Azon az egy x-en fog múlni a jövőjük.
Rocktoberi
2021. május 20. 13:30
Ne erőlködj Marhageddon! Rég kiikszeltelek.
Hannibal
2021. május 19. 20:47
Látod, megint csúsztatsz... túl sok ez a napi telex neked. Egy videó négerekkel, az nem azonos a fenti állításoddal: "négerfelszopó kis drogos buzi". Mellelesleg állítólag ekkor éppen meztelen lógott kifele az ereszen, nem??? Szóval: hazudsz. Csak annyit kellett volna mondanod, hogy bocs, tévedtem, becsapott a függetlenobjektív sajtó, de nem, te beleállsz, és hazudsz.
rókabácsi
2021. május 19. 17:02
előkészületben a nagy kommunista demokrácia! ha lesz ez lesz a végső harc! mert csak bukás lesz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!