Szaniszló már februárban a kínai vakcina ellen írt levelet

2021. március 20. 12:09

A Gyurcsány-párt több polgármestere is csak olyan vakcinákat kért a kerületébe, amelyeket engedélyezett az Európai Gyógyszerhatóság – derül ki a párt februári, négyoldalas kiadványából.

2021. március 20. 12:09
null

Mint arról korábban írtunk, Kínai helyett EU-s vakcinát követelt Kásler Miklós minisztertől Szaniszló Sándor, DK-s polgármester. A Gyurcsány-párt fővárosi politikusa Facebook-oldalán közölte, hogy „több száz adag kínai koronavírus-vakcinára nem volt jelentkező, ezért a megmaradt készletet a kormány még aznap elszállítja.” Vagyis

több száz adag kínai vakcinát utasított vissza a DK-s Szaniszló Sándor, vélhetően a kerület lakóinak tudta nélkül,

hiszen a bejegyzésének hatására kialakult óriási felháborodás miatt, a DK-s politikus törölte az említett bejegyzést.

A legtöbb kommentelő döbbenten olvasta a polgármester bejegyzését. A kerület egyik lakosa például arra hívta fel felháborodottan Szaniszló figyelmét, hogy 74 éves édesanyja még mindig oltásra vár, pedig korábban még háziorvosánál is jelezte, hogy a kínai vakcinát is elfogadja. „Miért nem kapott akkor értesítést?” – tette fel a kérdést a kerület felháborodott lakója. A DK-s polgámester törölt posztját, valamint bővebb írásunkat a bejegyzésről és a kommentekről ide kattintva olvashatja.

tette fel a kérdést a kerület felháborodott lakója. 

A Gyurcsány-párt több politikusa sem támogatja a keleti vakcinákkal oltakozást

Annak ellenére azonban, hogy Karácsony Gergely főpolgármester közzösségi oldalán írt bejegyzésében megvédte a DK-s Szaniszlót, azt állítva, hogy szerinte „nincs kormánypárti oltás és nincs ellenzéki oltás”, a valóság az, hogy

Szaniszló Sándor nem az egyedüli baloldali polgármester, aki nem támogatja az oltakozást bizonyos vakcinákkal, és már februárban levelet írt a kínai vakcina ellen,

ugyanis Szaniszló bejegyzését megelőzően a Demokratikus Koalíció (DK) több polgármestere is levelet írt Kásler Miklós miniszternek, hogy a kerületeikbe csak olyan vakcinákat küldjenek, amelyeket engedélyezett az Európai Gyógyszerhatóság – derül ki a párt négyoldalas kiadványából.

Mint a kiadvány fogalmaz:

az emberélet nem játék, európai polgárokként nekünk is jogunk van a biztonságos vakcinákhoz. Ezeket nem pótolja az ismeretlen kínai vakcina”

– idézi a DK-s kiadvány a párt polgármestereit.

A DK kapcsolódó kiadványának részlete.
A DK kapcsolódó kiadványának részlete.

 

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vajda.
2021. április 05. 08:37
Szaniszló és a DK propaganda szerint összeomlott az oltási rendszer, de a második helyen vagyunk Európában.
NTLLK
2021. március 21. 05:51
Vöröslő fejjel, tajtékozva követelték a szabad vakcínaválasztást, aztán most meg... Na, pont ennyit ér a szavuk!
linkeloe
2021. március 20. 22:21
Budapest megérdemli a progressziót!
johannsebastian
2021. március 20. 20:20
Takarodj a közéletből!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!