Szijjártó: Nem szórakozásból használtam a helikoptert

2020. szeptember 25. 17:55

Amikor használtuk a helikoptert, 59 milliárd forintnyi magyarországi beruházásról és 4769 munkahely megmentéséről tudtam megállapodásokat kötni – közölte a miniszter.

2020. szeptember 25. 17:55
null

Mint arról korábban írtunk, Hadházy Ákos szerint a külgazdasági és külügyminiszter „még haza is helikopterrel jár”. A politikus közösségi oldalán megjelent csütörtöki írásában ugyanis úgy fogalmazott, szerinte a miniszter egy alkalommal „ebédelni ment a helikopterrel”.

A munkahelyek védelme a legfontosabb

Hadházy Ákos állítására természetesen a Külgazdasági és Külügyminisztérium is reagált. Közleményükben részletezék a miniszter aznapi programját, majd hozzátették: „Magyarországnak működnie kell, számunkra a munkahelyek védelme a legfontosabb. A baloldalra az összefogásban a vírus első hulláma alatt sem lehetett számítani, és most sem lehet” – írták.

Ezt erősítette meg Menczer Tamás államtitkár reakciója is, aki közölte,

Az államtitkár hozzátette: „Magyarországnak működnie kell, akkor is, ha Hadházy úrnak ez nem tetszik”.

Szijjártó Péter: nem szórakozásról van szó, hanem munkavégzésről.

Pénteki sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is reagált a Hadházy által írtakra. A miniszter elmondta, szívesen válaszol minden, a munkáját érintő kérdésre.

Mint fogalmazott: „szeretném önöknek elmondani, hogy akkor használtuk hét alkalommal a rendőrség helikopterét idén, amikor ahhoz szükség volt arra, hogy elvégezzem a munkámat, teljeskörűen és hiánytalanul. Azt a munkámat, amellyel a választók megbíztak, és amely a magyar emberek érdekét szolgálja. Hét alkalommal, amikor használtuk a helikoptert, akkor 12 miniszteri találkozót tudtam ennek megfelelően lebonyolítani olyan vállalatokkal találkoztam, akikkel összességében 59 milliárd forintnyi magyarországi beruházásról tudtam megállapodni, és ezen találkozók során 4769 munkahely megmentéséről tudtam megállapodásokat kötni” – közölte a miniszter.

4769 munkahely, és 59 milliárd forintnyi beruházás

Szijjártó Péter hozzátette: „lehet, hogy Hadházy Ákos ennél többet tesz az országért, és ennél sokkal több munkahelyet mentett meg, és ennél sokkal több beruházást hozott Magyarországra, és emellett még hazudni is van ideje, ez nyilván az ő személyes nagyságát bizonyítja, de lehet hogyha ő is inkább az érdemi kérdésekkel foglalkozna, akkor segíthetett volna például a szekszárdi vállalatoknak” (a miniszter ugyanis a Hadházy által említett napon többek között Szekszárdon, egy munkavacsorán is részt vett, amelyen 10 Tolna megyei cég vezetőjével találkozott. A minisztérium fent említett közleménye szerint ezek a cégek 4,7 milliárd forintnyi beruházást fognak végrehajtani hazánkban, és összesen 1139 munkahelyet védenek meg – a szerk.).

Mint a miniszter összegzett:

A külgazdasági és külügyminiszter válaszáról készült felvételt teljes egészében az alábbiakban tekinthetik meg:

 

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. szeptember 27. 19:31
Mindenki hülye, csak Szijjártó helikopter. https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/120313029_3460479647414288_5331886087986766497_o.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=825194&_nc_ohc=bG-cNeFN67YAX-TF70N&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=6b95eb64e399b4f270d87b5e5bb75be1&oe=5F94ADCC
tango47
2020. szeptember 26. 12:59
Ha nem helikopterezne, akkor abba kötnének bele, hogy megköveteli az útjain a Pilóta kekszet és a tonikot. Micsoda úri allűrök!
brekker
2020. szeptember 26. 11:28
Az Opel vezetője miért helikopterezik? Beépíti a geci a zárba. Nem is veszek többé Opelt.
írmag
2020. szeptember 25. 23:08
Szijjártó Péter, úgy gondolom, méltatlan egy miniszterhez ezeknek bármilyen magyarázatot adni. Számukra nem létezik jó kormányzati válasz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!