Folytatódik az Új Selyemút-csúcstalálkozó

2019. április 27. 09:12

A kínai elnök hangsúlyozta: az Egy övezet, egy út kezdeményezés a magas színvonalú, zöld, emberközpontú és fenntartható fejlődést célozza, amely minden résztvevő számára előnyös. A pekingi csúcson részt vesz Orbán Viktor is.

2019. április 27. 09:12

Az összeköttetések javításának és a minden fél bevonásával történő együttműködésnek a fontosságát hangsúlyozta Hszi Csin-ping kínai elnök, amikor helyi idő szerint szombat délelőtt megnyitotta az Egy övezet, egy út kezdeményezésről (BRI) szóló második csúcstalálkozót Pekingben.

Hszi emlékeztetett arra, hogy 2017-ben az első csúcstalálkozón résztvevő vezetők közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben az új selyemút terv célkitűzéseit rögzítették. Az azóta eltelt két évben számos eredményt értek el, elsősorban a vezérelvek kidolgozása, az infrastruktúra-fejlesztés, a pénzügy és az emberek közötti kapcsolatok területén. Hozzátette: az infrastruktúra javítása jelenleg is folyik, hiszen a világ több részén zajlanak közúti, vasúti és egyéb összeköttetések fejlesztésére irányuló projektek a BRI égisze alatt.

A kínai elnök hangsúlyozta: a BRI a magas színvonalú, zöld, emberközpontú és fenntartható fejlődést célozza, amely minden résztvevő számára előnyös. A multilaterális együttműködések javítása érdekében Kína azon kíván dolgozni partnereivel, hogy erősítse az egymás közötti összeköttetéseket, elősegítse az okos gyártási folyamatok szélesebb körű alkalmazását és az áruk akadálymentes áramlását - tette hozzá.

A csúcstalálkozón résztvevő 37 állam- és kormányfő - köztük Orbán Viktor miniszterelnök - a kínai elnök szavai szerint a 2013-ban meghirdetett nagyszabású globális gazdasági-infrastrukturális kezdeményezés további alakulásáról, elsősorban az infrastrukturális, illetve a hardverek és szoftverek közti összeköttetések javításáról, valamint a fejlődés új, mindenki számára nyitott, zöld és fenntartható útjairól folytat tanácskozást.

(MTI)

Összesen 366 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2019. április 27. 22:08
Ez a valódi globalizmus. Érdekes mód, pont a globalista libsiknek nem tetszik. Számukra az a globalizmus, bojkottálni és elzárkózni a világ felétől.
annamanna
2019. április 27. 19:53
Egyáltalán nem látszik a kínai elnökön, hogy tíz évvel öregebb, mint Orbán (1953-ban született): http://www.miniszterelnok.hu/wp-content/uploads/2017/05/D_MTI20170515002.jpg Általában később öregednek (a négerek is); sajnos a fehérek a leggyorsabban öregedő rassz.
3M..
2019. április 27. 17:02
Születési dátum: 1953. június 15. (életkor 65 év), Peking, Kína Magasság: 1,8 m. Orbán a képről nézve egy jó huszassal alacsonyabb nála. Szebb Jövőt!
VakzKommondor
2019. április 27. 13:36
A dagadék addig megy amíg nem lesz valaki alacsonyabb nála. Most sem jött össze
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!