Szijjártó: Magyarország a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt Ukrajnával

2018. október 15. 16:23

Magyarország a jószomszédi viszonyban érdekelt Ukrajnával, és azt kívánja, hogy keleti szomszédja olyan erős és demokratikus ország legyen, amely erőforrásként tekint a határain belül élő nemzeti kisebbségekre – jelentette ki Szijjártó Péter.

2018. október 15. 16:23

Magyarország a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt Ukrajnával, és azt kívánja, hogy keleti szomszédja erős és demokratikus ország legyen, amely tiszteletben tartja nemzetközi kötelességeit, és erőforrásként tekint a határain belül élő nemzeti kisebbségekre, köztük a magyar közösségre – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Szijjártó Péter az uniós és a keleti partnerségi programhoz tartozó országok külügyminisztereinek találkozóján vett részt. 

A miniszter a Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel folytatott kétoldalú megbeszélését követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Ukrajnának semmilyen alapja nincs arra, hogy ne erőforrásként tekintsen kisebbségeire, vagy ennek az ellenkezőjét gondolja.

Magyarország mindig nyitott a konzultációra – tette hozzá Szijjártó Péter. Kiemelte, Magyarország azt várja, hogy Ukrajna ne csak szavakban, hanem tettekben is mutassa meg, hogy nem kiélezni, hanem megoldani akarja a kialakult helyeztet.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. október 16. 14:50
Magyarorszag a joszomszedi kapcsolatokban erdekelt egy FODERATIV, a nemzetisegi jogokat tiszteletben tarto, SEMLEGES es FUGGETLEN Ukrajnaval. Igy pontos.
MatulaBa
2018. október 15. 21:50
valaki tüntesse már el ezt a nyikhajt, eddig minden amit csinált, szánalom, USA-val nincs viszony, a németeknél is Orbánnak kellett bazseválni, a keleti nyitás teljes csőd, kimaradt még valami?
Crüwel
2018. október 15. 18:43
Bauer efftars hol van " Ukrajnának van igaza "című elmelkedesevel ,- vagy ma épp az ukrán külügyes hazudott? mivel szerinte Nem tilos a kettős állampolgárság hazájában. Ezek a kis libsik a dk val karöltve kapasbol jó mélyen nyaltak egyet (valakinek) , és egy jót tudtak rugni az ottani és az itteni Magyarokba ,- szokás szerint.
3M..
2018. október 15. 16:40
Az ostoba csak ostobaságokat beszél. Bolond lyukból bolond szél fúj ... Szijjártó csupán a kócos asszony folytatása. Mit sem tud ő a magyarokról és még kevesebbet Magyarországról. Nekünk magyaroknak homlokegyenest más az érdekünk. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!