Jöhet a népszavazás az állami földek eladásának tilalmáról

2016. február 23. 14:43

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés az állami földek teljes eladási tilalmáról. A Kúria kedden hitelesítette Gőgős Zoltán MSZP-s képviselő magánszemélyként benyújtott népszavazási kérdését, mivel a Nemzeti Választási Bizottság tavalyi döntésével ellentétben úgy véli, a kérdés egyértelmű és nem érint tiltott tárgykört. Ha összegyűlnek az aláírások, kiírásra is kerülhet a népszavazás.

2016. február 23. 14:43

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés az állami földek értékesítésének tilalmáról, miután a Kúria kedden úgy döntött, hogy hitelesíti az erről szóló népszavazási kérdést. Ha összegyűlnek az aláírások, kiírásra kerülhet a népszavazás az alábbi kérdésről: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?”

A kérdést Gőgös Zoltán szocialista politikus magánszemélyként nyújtotta be, de a Nemzeti Választási Bizottság tavaly november 30-án megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, arra hivatkozva, hogy a kezdeményezés költségvetési – így tiltott – tárgykört érint, megfogalmazása pedig nem teljesen egyértelmű.

A NVB határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, a Kúria pedig kedden – az internetes oldalán közzétett végzése szerint – megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem alapos, és hitelesítette a kérdést.

Kúria: A kérdés egyértelmű, nem érint tiltott tárgykört

A Kúria úgy véli, az állami tulajdonban lévő termőföldek értékesítésekor nem közvetlenül költségvetési kérdésről, hanem mindenekelőtt a nemzeti vagyonba tartozó különleges jogállású vagyonelemmel való gazdálkodásról van szó. Hozzátette: a földtulajdonnak sajátos természeti és vagyoni jellemzői vannak, ezek pedig indokolhatják a tulajdonosi jogokkal szemben a közérdek érvényesítését.

Álláspontja szerint a népszavazásra feltenni kívánt kérdés egyértelmű, mind a választópolgári, mind a jogalkotói egyértelműség kritériumainak megfelel, a kérdés a magyar nyelv nyelvtani szabályai szerint félre nem érthetően az állami tulajdonban lévő termőföldek teljes eladási tilalmára vonatkozik. 

A Kúria döntése jogerős, azt meg kell jelentetni a Magyar Közlönyben. A megjelenéstől számított öt napon belül a Nemzeti Választási Iroda elnöke átadja a szervezőknek a hitelesítő záradékkal ellátott aláírásgyűjtőív-mintapéldányt. A népszavazási kezdeményezést csak erről az ívről készített másolaton lehet támogatni. A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást.

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2016. február 23. 16:00
a legfontosabb momentumok ebben az ügyben, minden más rizsa.. 1. nem eladták..hanem a fidesznyalonc bérlök tulajdonába juttatták gyakorlatilag pusziért...unios támogatás, kedvezményes hitel..az adofizetök pénzéböl! 2. akik valoban ebböl élnek azoknak esélyük sem volt földhöz jutni... 3. több ezer hektár jutott külföldiek kezébe...ha jol emlékszem erröl sem volt..
Nannyó
2016. február 23. 15:59
Megnyugodtam. Már azt hittem, a közeljövőben nem lesz semmiféle népszavazás...a varjak ezt károgják...
Toledo
2016. február 23. 15:55
Nagyon egyetértek az eladási tilalommal,ez egy irritáló,klientúra jutalmazó teljesen felesleges dolog. Csak azt sajnálom,hogy ezé a leszerepelt posztkomcsi bandáé a kezdeményezés! Ángyán professzor vagy a Jobbik előbb ébredhetett volna!
liberálzöld.
2016. február 23. 15:25
Csak az nem igazán tiszta, hogy mit nem értett ezen a Választási Bizottság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!