Romaügyek: pozíciót vesztett Farkas Flórián

2016. január 21. 09:30

Leváltották szerdán, Szécsényben az Országos Roma Önkormányzat által felügyelt Híd-program szövetkezete éléről Farkas Flóriánt – írja a RomNet, ami szerint Farkas és bizalmasai már korábban, írásban lemondtak. A pályázati pénzek szabálytalan elköltésével gyanúsított szövetkezet új elnöke is Farkas bizalmi embere.

2016. január 21. 09:30

Minden tisztségviselőt, köztük az elnök Farkas Flóriánt leváltották az Országos Roma Önkormányzat által létrehozott Híd a munka világába nevű foglakoztatási szövetkezet éléről szerdán Szécsényben – tudta meg a RomNet.  

A szövetkezet több mint egymilliárd forintos uniós pályázati pénz szabálytalan elköltésének gyanújába keveredett. Az új elnök Berényi László lett, de a lecserélt többi vezető is Farkas Flórián bizalmi embere. 

A RomNet több szövetkezeti tagtól és ORÖ-s képviselőtől úgy értesült, hogy Farkas Flórián már korábban, írásban lemondott elnöki posztjáról, és helyére egyedüli jelöltként választották meg a küldöttek Berényi Lászlót, Farkas Flórián egykori országgyűlési képviselőtársát, a Lungo Drom alelnökét és az ORÖ lungo dromos frakcióvezetőjét. 

Félmilliós fizetések 

Korábban szintén lemondott igazgatósági tagságáról Bence Gáborné, aki Farkas Flórián ORÖ-s elnökségi ideje alatt, az ORÖ gazdasági vezetője volt, és szintén írásban mondott le Dobóvári Ildikó is, aki az ORÖ hivatalvezetője volt. Mint arról a RomNet már többször beszámolt, az ORÖ gazdasági vezetője és hivatalvezetője az önkormányzati tisztségük és igazgatósági tagságuk mellett mintegy félmillió forintos havi fizetéssel vezető pozíciót láttak el a Híd a munka világába uniós programban is. 

Menekülnek a süllyedő hajóról? 

Azt, hogy az elnök, és bizalmi emberei is lemondtak igazgatói tagságukról a foglakoztatási szövetkezetben, több ORÖ-s képviselő is úgy értékelte a RomNet megkeresésére, hogy „menekülnek, mint patkányok a süllyedő hajóról”, ugyanis a foglalkoztatási szövetkezet ellen már közel egy éve zajlik az adóhatósági nyomozás jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt. A Népszabadság a napokban írt arról, hogy újabb 12 ügyben indította  kormányzat vizsgálatot az összesen 2,1 milliárd forint támogatásból gazdálkodott projekt ellen.   

Megvonták a forrásokat 

A Magyar Közlönyben jelent meg szeptemberben az a kormányhatározatra, amely alapján az ORÖ által koordinált Híd a munka világába elnevezésű, mintegy ötmilliárd forintos költségvetésű projekt támogatásának összegét 2 milliárd 474 millió 646 ezer 299 forinttal csökkentették. A  forráselvonást Balog Zoltán miniszter által vezetett tárca azzal magyarázta a RomNet érdeklődésére, a 2,5 milliárdos elvonásra azért volt szükség, mert a projekt „szakmai okok miatt nem az eredeti tervek szerint haladt”. 

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csehov
2016. január 21. 17:07
Cigányra pénzt bízni, avagy kecskére káposztát. Ha csak az utóbbi - rendszerváltoztatás utáni - 25 évet vesszük, be kell látni a cigány integráció teljes kudarc. Azt a sok százmilliárd forintot amit erre költöttünk, az olyan hatékonyságú volt, mintha a Dunába vödörrel hordanánk a vizet. Tilos cigányra pénzt bízni . Az integráció kérdése-elvi szinten sem megoldott. Pedig hatalmas feladat, - körülbelül akkora mint - a hasonlat is megáll- a németországi muszlim invázió. A feladat a miénk, -a (még) többségi társadalomé , meg kell oldanunk, mintha a túlélésünk volna a tét! De a - kevés - becsületes cigányembereket ebbe csak tolmácsként szabad bevonni.
madarasi.abel
2016. január 21. 13:44
(Utólagos köszönet az LMP-nek, és külön Hadházy Ákosnak, amiért a nappali közepébe borította ezt a szaros bilit).
malakka
2016. január 21. 13:38
Hogyan is szól a tanmese utolsó mondata? "Mert ilyen a természetem!" Inkább azt kellene sittre vágni - de legalábbis elmekórtani vizsgálat alá vetni -, aki egy cigánynak ad pénzt, hogy vezesse el a többi cigányt a munka világába. Ma. Magyarországon. A munkáéba.
nemecsekelek
2016. január 21. 12:33
Hogy tudnak mindig ilyen "szimpatikus" figurákat megválasztani az ORÖ meg más cigányszervezetek élére mint a Farkas, Kolompár, Hegedüs? Akik aztán fényesen igazolják a cigányokkal szembeni előítéleteket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!