Több pénzt várnak a pártok és a rezidens szövetség az egészségügyi államtitkártól

2015. október 13. 14:57

A Magyar Rezidens Szövetség támogatásáról biztosította az új egészségügyi államtitkárt, míg a Jobbik, az LMP és az MSZP arra kíváncsi, képes lesz-e Ónodi-Szűcs Zoltán több pénzt szerezni az egészségügynek. Szerintük, ha tovább folytatódik az egészségügyi rendszer válsága, akkor Ónodi hamar csatlakozhat a „levitézlett fideszes egészségügyi vezetők népes táborához”.

2015. október 13. 14:57

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) szerint a problémák megoldásának első lépése az egészségügyben dolgozók bérrendezésének megfelelő mértékű folytatása kell legyen, minden más csak ezután jöhet – olvasható a szövetség keddi közleményében. Mint írták, a most kinevezett egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán nyilatkozatai talán bizalomra adhatnak okot, miszerint a változtatás igénye és az ehhez szükséges eszközök biztosításának szándéka miniszterelnöki szinten is kinyilatkoztatásra került.

Az MRSZ egyetért abban az új vezetővel, hogy az egészségügy működésének gátja a tiszta betegutak hiánya, valamint a hálapénz által fenntartott intézményesített korrupció, amiben a betegek érdekei mára elveszni látszanak, azonban szövetség szerint a problémák megoldásának első lépése az egészségügyben dolgozók bérrendezésének megfelelő mértékű folytatása kell hogy legyen, ugyanis az egészségügyben dolgozók támogatása nélkül még a jó irányú változtatás is kudarca van ítélve.

Kiemelték, hogy a rezidensek helyzetének stabilizálása érdekében sürgős döntésekre van szükség, így a szakképzésbe lépés és az ösztöndíjak, hiányszakmás pótlékok kifizetésével kapcsolatos rendelkezések módosításra szorulnak. A tapasztalt szakorvos kollégák bérrendezésének megoldása nem várathat magára a rendszer egységes fejlesztése érdekében – írták.

A Magyar Rezidens Szövetség mindig törekedett és törekedni fog a konstruktív hozzáállásra, és támogatásáról biztosítja az új államtitkárt, amennyiben a betegek és az egészségügyben dolgozók érdekeit szem előtt tartó változtatásokat kíván véghezvinni az egészségügyben – olvasható a rezidensszövetség közleményében.

Jobbik: a Fidesznek nincs megoldása az egészségügy rendbetételére

A Jobbik szerint az új egészségügyi államtitkár megnevezése azt támasztja alá, hogy a Fidesznek 2010 óta semmilyen hosszú távú megoldása nincs az egészségügy rendbetételére. A Lukács László György és Rig Lajos országgyűlési képviselők által jegyzett keddi közlemény szerint noha Ónodi-Szűcs Zoltán szavai szerint a lakosság bajaival akar foglalkozni, azt kérik, valljon színt, hány száz milliárd forintot tud „kisajtolni” az egészségügynek.

Ennek hiányában csak helyben járás várható tőle is és pénz nélkül az ágazat elhúzódó válsága fenyeget – értékeltek az ellenzéki képviselők, akik szerint a pénztelenség miatt a kijelölt államtitkár gyorsan csatlakozhat a „levitézlett fideszes egészségügyi vezetők népes táborához”, elpazarolva az időt a probléma tényleges megoldásától.

A Jobbik a kórházi adósságok növekedésére, a dolgozói elvándorlásra, pályaelhagyásra, illetve az általános alulfinanszírozottságra vár megoldást az államtitkártól – írták.

LMP: bővíteni kell az egészségügy forrásait

Az LMP az új egészségügyi államtitkártól az ágazat forrásainak bővítését várja és azt reméli, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán „kőkemény érdekérvényesítő” lesz a kormányon belül – közölte kedden az ellenzéki párt.

Ikotity István képviselő és Ábrahám Júlia, az LMP egészségügyi szakszóvivője közleményében jelezte: az új egészségügyi államtitkár bemutatkozásakor a legfontosabbnak azt tartotta, hogy az egészségügy ne az intézmények érdekeit, hanem a lakosság igényeit szolgálja. Az LMP szerint ehhez a kormánynak az ágazat forrásigényét is ki kellene szolgálnia végre, ezért Ónodi-Szűcs Zoltán első és legfontosabb feladata a pénzszerzés – írták.

Az LMP az új egészségügyi államtitkár munkájának eredményét az ápolói és orvosi bérek emelkedésén, a szakemberek kivándorlásának csökkenésén, a kórházak adósságkonszolidáción fogja lemérni. Hozzátették: aggodalomra ad okot, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán annak az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak volt a főigazgatója, amely feladatul kapta a kórházi adósságok rendezését, de ez nem sikerült.

MSZP: semmit sem ér, hogy kicserélték az ágyat a beteg egészségügy alatt

Az MSZP szerint egy életveszélyben lévő betegen nem segít, ha kicserélik alatta az ágyat, teljesen mindegy, hogy ki az államtitkár, amíg „gyalázatos” helyzetben van az egészségügy.

Korózs Lajos, a párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke szerint az embereket inkább az érdekli, hogy mi lesz az eladósodott, rossz állapotban lévő kórházakkal, hogy ne kelljen senkinek szenvednie vagy meghalnia a hosszú várólisták miatt, hogy ugyanolyan minőségű ellátást kapjon mindenki, hogy az egészségügyben dolgozók rendes fizetést kapjanak, az emberek gyógyítására befizetett forintokat pedig „ne stadionokra és fideszes politikusok luxusvilláira költsék”.

A magyar egészségügy helyzete mostantól elsősorban Ónodi-Szűcs Zoltán szégyene – fogalmazott Korózs Lajos, hozzátéve, az emberek elvárják, hogy ne csak a fizetését vegye fel, hanem tegyen is valamit azért, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzon.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!