Ónodi-Szűcs Zoltán lesz az egészségügyért felelős új államtitkár – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten. Ónodi-Szűcs Zoltán – aki eddig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója volt - a sajtótájékoztatón azt mondta, az a legfontosabb, hogy az egészségügy ne az intézmények érdekeit, hanem a lakosság igényeit szolgálja. „Azt szeretnénk, hogy a lakosság érezze, hogy a bajával törődtek, ami egy talán kicsit háttérbe szorult” – mondta, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a magyar egészségügyi intézmények ma európai színvonalon működnek.
Az új államtitkár röviden felvázolta teendőit, amelyek közül kiemelte az alapellátás kompetenciáinak fejlesztését, növelését, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakosság elégedettségét erősítse. Ezen kívül tervezik az intézményi ösztönzőrendszer átalakítását is. Kérdésre válaszolva közölte, az ágazatban dolgozók esetében valószínűleg nem lesz életpályamodell, de az ágazati kollektív szerződésről, amely ezt „kiváltja”, már elkezdődtek az érdekegyeztető tárgyalások.
A kórházadósságról szólva kijelentette, jelenleg a pénzügyi források felhasználása az intézmények érdekei szerint történik, így azt is nehéz megmondani, hogy a rendelkezésre álló forrás sok vagy kevés. Az első lépésnek a lakossági igények feltérképezésének kell lennie, és akkor lehet majd a forrást meghatározni – tette hozzá.
Az új államtitkár elmondta: jelezte Orbán Viktor kormányfőnek, hogy akkor alkalmas jelölt, ha lehet változtatni, és erre fog törekedni ezután is. „Ha fel tudom vázolni azokat a forgatókönyveket, amelyek mentén ezek a célok meg tudnak valósulni, akkor nem lesz gond a források előteremtésével” – fogalmazott.
Budán lesz a szuperkórház