A Jobbik betiltaná a Wiesenthal Központ működését

2013. augusztus 27. 11:39

A Jobbik szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára a náci háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal központ működése, ezért a párt felszólítja a kormányt: tiltsa be annak működését, a nem magyar állampolgárságú alkalmazottait pedig utasítsa ki az országból.

2013. augusztus 27. 11:39

Szilágyi György országgyűlési képviselő erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt azt követően, hogy a központ levelet küldött az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) amiatt, hogy az MTK Budapest elleni augusztus 17-i bajnoki labdarúgó mérkőzésen FTC-szurkolók egy csoportja In memoriam Csatáry László feliratot feszített ki a lelátón, a háborús bűntettekkel vádolt Csatáryra emlékezve. A képviselő szerint »a gyűlölködés, a gyűlöletkeltés, a magyarellenes uszítás szervezete ismét támadásba lendült Magyarországgal szemben«, és olyan kijelentésekre ragadtatta magát, amely súlyos beavatkozás a magyar politikába.

Szilágyi György elmondta: Nyakó István szocialista képviselő hétfői, a Jobbikkal szembeni parlamenti felszólalását valamint a Simon Wiesenthal központ levelét összevont támadásnak véli. Nyakó István a Magyar Gárda kapcsán azt kérdezte a Belügyminisztériumtól, hogy hajlandóak-e megvizsgálni azt, hogy a magyar törvények és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság döntése alapján a gárda »alapítóját, támogatóját és parlamenti képviseletét«, a Jobbik Magyarországért Mozgalmat »felszámolják, betiltsák és eltüntessék az országból«. A Simon Wiesenthal központ a Michel Platini UEFA-elnökhöz írt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az FTC-szurkolók »folyamatosan visszaeső magatartást«tanúsítanak, »Magyarországot feltüzelte az antiszemita és romaellenes Jobbik párt és a - hivatalosan betiltott, de még mindig aktív - félkatonai Magyar Gárda«.

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. augusztus 27. 18:54
Sem a Jobbikot, sem a Wiesenthalékat nem lehet betiltani.
drkovax
2013. augusztus 27. 15:56
"A Jobbik betiltaná a Wiesenthal Központ működését" Gyanítom ez kölcsönös. Bár mindkettejük létének alapfeltétele a másik létezése.
kjkj945
2013. augusztus 27. 15:52
http://hu.wikipedia.org/wiki/Simon_Wiesenthal Ő és 30 társa 1947-ben megalapították a Zsidó Dokumentációs Központot Linzben, Miután Eichmannt 1962-ben Izraelben kivégezték, Wiesenthal ismét megnyitotta a Zsidó Dokumentációs Központot, mely ezúttal már másfajta esetekre fókuszált. 1977-ben, egy holokauszt emlékügynökség az ő tiszteletére a Simon Wiesenthal Center nevet vette fel. Legfőbb céljának tartja a holokauszt emlékezetének ápolását, valamint „a tolerancia és a megértés elősegítését a civil társadalom erejének segítségével”. E mellett figyeli és szemmel tartja a különböző neonáci csoportokat, csoportosulásokat, és segít felkutatni és kézre keríteni a még élő náci háborús bűnösöket. Ezek mellett a SWC tartja fenn a világ két Tolerancia Múzeumát, egyet Los Angelesben, (ahol a Központ is található) és egyet Jeruzsálemben. A job bik a hogy tilthat be egy LA és Jeruzsálemi központot????????
radical
2013. augusztus 27. 15:42
IN MEMORIAM CSATÁRY LÁSZLÓ A Jobbiknak pedig teljesen igaza van elég már a magyar gyűlöletből és abból hogy egy ilyen szervezet azt is megmondja hogy kiről lehet megemlékezni és kiről nem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!