Fidesz: Kampányfogás az aláírásgyűjtés a biomassza-erőmű ellen

2013. június 13. 17:42

Kampányfogásnak tartja Bohács Zsolt, a szegedi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője a biomassza-erőmű megépítése elleni aláírásgyűjtést. A politikus szerint nem lett volna szükség a népi kezdeményezésre, az ügyet képviselői indítványra is újra napirendre vehette volna a közgyűlés.

2013. június 13. 17:42

Ménesi Imre (MSZP-Összefogás Szegedért) szegedi önkormányzati képviselő csütörtökön jelentette be, hogy több mint tízezer aláírás gyűlt össze a szegedi biomassza-erőmű megépítése ellen indított népi kezdeményezés során. A képviselő azt mondta, az érintettek példátlan felháborodással fogadták a biomassza-erőmű építésének tervét, illetve azt, hogy a beruházáshoz kapcsolódóan termálvizet hasznosítanának fogyasztási meleg vízként.

Bohács Zsolt csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, „Ménesi Imre és az MSZP hazug hangulatkeltésével megtévesztette az embereket, miközben a legfontosabb tényeket elhallgatja. A fűtőüzem beindítása után a távhőszolgáltatás díjai is csökkennek majd, így a kormány rezsicsökkentő politikája hatványozottabban érezhető lesz a környéken, ráadásul egy olyan fejlesztésről van szó, ami munkahelyeket teremt, amire 2002 óta nem volt példa.”

A Fidesz politikusa szerint „az MSZP azért gyűjt aláírásokat, hogy ne csökkenjen a környék légszennyezettsége, ne létesüljenek új munkahelyek, és ne csökkenhessen a szegediek távhődíja”. Bohács Zsolt hangsúlyozta, a tervezett erőműben biztonságos, ellenőrzött és zárt technológiát alkalmaznának, 90 százalékos hatásfokkal üzemelne, a levegőt nem szennyezve. Ha az erőmű megvalósul, gyakorlatilag csak vízpára és szén-dioxid távozik a kéményekből, a hamut egy berendezéssel kiszűrik. A fejlesztés nem járna nagy zajjal, és szükséges engedélyek birtokában rövid idő alatt beüzemelhető lehetne. 

A politikus emlékeztetett arra, hogy Szentendre központjában és a balassagyarmati kórházban működik hasonló erőmű, amelyet bizalmatlanul fogadtak eleinte az emberek, mára azonban a mindennapi élet megszokott része lett, csakúgy, mint az osztrák síparadicsomokban. A helyi távhőszolgáltató kisebbségi magántulajdonosának érdekeltsége által tervezett beruházásban három darab, öt megawatt hőteljesítményű biomassza-kazános új erőművet telepítenének, három új termálkút fúrásával és két másik felújításával pedig használati meleg vizet biztosítanának a fogyasztóknak. A fejlesztés összességében 30 százalékkal csökkentené a távhő előállításához szükséges földgáz mennyiségét.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2013. június 13. 20:41
Azért vigyázat az ilyen biomassza dolgokkal. Pécs környékét már letarolták állami támogatással!
gubenc
2013. június 13. 18:27
Annak idején Gyöngyösre jött volna egy indiai autógumi gyár, létre hozott volna több száz munkahelyet. A helyi FIDESZ-es polgármester felhergelte a népet, és nem egyeztek bele környezetszennyezéstől tartva. Hogy - hogynem hatalomváltás történt, és a csúnya környezetszennyező gumigyárak stratégiai parnerek lettek.
gubenc
2013. június 13. 18:25
Ezekkel az aláriás gyüjtésekkel vigyánzni kell, ez úttal igazat adok a FIDESZ képviselőnek. Mi a franc baj van a biomassza erőművel? A gátlástalan cinikus politikusok annyira meghülyítették a népet, hogy egyszerűen érzelmi alapon akár a nemi közösülés betiltásáról szóló népi kezdeményezést is alárná, ha a neki szimpatikus párt tolná elé az ívet.
freehckr
2013. június 13. 17:56
A Fidesz részéről aláírásokkal kapcsolatban kampányfogást emlegetni kissé rossz szájízt hagy maga után... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!