Rogán: A rezsicsökkentés miatt tovább mérséklődhet az infláció

2013. április 12. 14:58

A rezsicsökkentés második lépése, a szemétszállítási, valamint a víz- és csatornadíjak július 1-jei csökkentése tovább mérsékelheti az inflációt, amelynek mértéke így akár két százalék alá is eshet az idei évben – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

2013. április 12. 14:58

Rogán Antal erről azzal összefüggésben beszélt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint márciusban 2,2 százalékos volt az infláció, amely éves szinten utoljára több mint 38 éve, 1974 szeptemberében volt hasonlóan alacsony mértékű – akkor 2,1 százalékos – Magyarországon.

A Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a „rekord alacsony” infláció jó hír a magyar családoknak, mert ez a bérek és a nyugdíjak vásárlóértékének növekedését jelzi előre. Kifejtette: míg a várható infláció mértéke 2,2 százalék, addig az erre az évre tervezett minimális nyugdíjemelkedés 5,2 százalék, vagyis legalább 3 százalékkal nőhet a nyugdíjak vásárlóértéke. Emellett a bérek vásárlóértékének növekedésével is számolni kell, a minimálbéré például több mint 3 százalékkal javul 2013-ban, hasonló adat várható a versenyszféra fizetéseinél is, és a közszférában szintén nettó béremelkedésre lehet számítani – tette hozzá. Megjegyezte, az infláció mértékének kedvező alakulása javíthatja a gazdasági növekedés esélyeit is.

Az infláció alakulásában az egyik legfontosabb tényező az eddig megvalósult rezsicsökkentés, de bizonyos alapvető élelmiszerek árának emelkedése is mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához képest – részletezte Rogán Antal, aki azt mondta, tovább eshet az infláció – akár két százaléknál is kevesebb lehet – a rezsicsökkentés második lépése, a szemétszállítási, valamint a víz- és csatornadíjak július 1-jei tízszázalékos csökkentése után. A kormányzat képes arra, hogy az áremelkedés mértékét az európai átlagszint alá csökkentse – hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva közölte: egyetért a további rezsicsökkentést szorgalmazó Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral abban, hogy nem kell megelégedni a díjak mérséklésének jelenlegi mértékével. Megerősítette azt is, hogy a kéményseprés árának több helyütt „elfogadhatatlan” mértékű emelése miatt „jelentős változásban” és díjcsökkentésben gondolkodnak, sőt akár az is elképzelhető, hogy ingyenessé teszik. Az ezzel kapcsolatos előterjesztések rövidesen a parlament elé kerülnek. A politikus megjegyezte továbbá, hogy a villamosenergia- és a fűtési költségek alakulására a kormánypártok szeptemberi kihelyezett frakcióülésén térnek vissza.

Rogán Antalt a sajtótájékoztatón faggatták a negyedik alkotmánymódosítást vizsgáló velencei bizottsági küldöttség budapesti látogatásáról is, amellyel kapcsolatban azt mondta, a delegációval a kabinet tárgyalt, de a testület szerinte fogékony a konkrét jogi részletek iránt, és kevésbé a politikai támadásokból indul ki.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
emhem
2013. április 12. 17:20
túl azon, hogy a rezsicsökkentés nevű kommunista mutatvány (a legtöbb kommunista húzáshoz hasonlóan) igen csúnya következményekkel jár: mégis milyen alapon döngeti a mellét a fidesz _inflációügyben_ a tavalyi 6% után? meg azért előtt sem igazán teljesült a 3%-os jegybanki cél..
trabantkombi
2013. április 12. 16:09
Lassan elérkezünk az ingyen sörhöz és virslihez, azután visszaépítjük a tribünt a dózsa györgy útra és mehetünk felvonulni a barátságosan integető pártunk és kormányunk tagjai előtt, első sorban baltás elvtárs előtt! Köszönjük a kedves felcsúti dagi betegnek! Éljen a nyugdíjas demokraták szövetsége! Éljen a nyudesz!!! 2014!!!!
rogananti
2013. április 12. 16:00
"Rogán Antal erről azzal összefüggésben beszélt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint márciusban 2,2 százalékos volt az infláció, amely éves szinten utoljára több mint 38 éve, 1974 szeptemberében volt hasonlóan alacsony mértékű – akkor 2,1 százalékos – Magyarországon" Igen antika, azok a régi szép kommunista idők, de szép is volt, teljes foglalkoztatottság, nulla adó, és két évet kell várni a zsigulira. Látjuk, hogy az irányt kijelöltétek, csak nem tudjuk, hogy jó-e.
micream
2013. április 12. 15:26
mire elérünk a választásokig, naponta legalább négyszer hozzák le ezeket a híreket, mert a félázsiaiak nem akarják megérteni, hogy jobban élnek. persze a darabolós gyilkosságra készülő volt fideszes képviselőről mintha elfelejtettek volna hírt adni a baltás médiájában
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!