Rogán: Ma is szükség van a nemzeti egységre

2012. október 23. 11:08

Rogán Antal V. kerületi polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint ma is harcolnunk kell a szabadságunkért, habár egészen másféle harcot kell vívnunk, mint ’56-os elődeinknek.

2012. október 23. 11:08

A kormánypárti politikus kedden, a forradalom és szabadságharc évfordulóján, a Vértanúk terén tartott kerületi megemlékezésen, Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál azt mondta: minden forrás arról tanúskodik, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt és az ebből fakadó felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt – tette hozzá.

Szavai szerint ez épp az ellenkezője annak, amit a mai világban a legtöbb reklám és általában a fogyasztói társadalomban uralkodó életfelfogás sugall, miszerint „csak magaddal törődj, csak magadnak élj!”.

Rogán Antal a forradalom napjaira utalva azt mondta: a magyarok bebizonyították maguknak és az egész világ előtt, hogy képesek összefogni, egységként gondolkodni és cselekedni, megmutatták, hogy a jó ügyért az életüket is képesek feláldozni. Hozzátette: hisz abban, hogy ezek a tulajdonságok ma sem vesztek el.

A polgármester szerint most megint olyan időket élünk, amikor szükség van a nemzeti egységre, ma is harcolunk a szabadságért, amelyet nem erőszak, nem katonák veszélyeztetnek, hanem a pénzügyi kiszolgáltatottság, a gazdasági fenyegetettség, vagyis a válság, amelynek a legfőbb előidézője a gátlástalan individualizmus. Rogán Antal úgy látja, ez a szellem tette tönkre „a jobb sorsa érdemes pénzügyi rendszert, ez adósította el Európa országait, hajszolta adósrabszolgaságba” az európai népeket és köztük a magyarokat.

A fideszes politikus hangsúlyozta: ma a politikai táborok azt gondolják, a nemzeti ünnepek arra valók, hogy egyenként demonstrálják különállóságukat és megmutassák erejüket, de 1956 nem erről szólt. Akkor nem a megosztottságot, hanem az összefogást hirdették, amely a magyar nemzet túléléséhez kellett. Rogán Antal kiemelte: a magyar nemzet érdeke a megmaradás ma is, amikor az ismét nemzetközivé vált világ „tartóoszlopai jobban recsegnek-ropognak, mint akár 56 évvel ezelőtt”. Hozzátette, a megmaradáshoz az kell, hogy kiálljunk a saját érdekeink mellett, s ebben nem a politikai táborokhoz való tartozás számít.

Közölte, ahogy ’56-ban sem kaptunk segítséget sem Amerikától, sem Európától, úgy ma sem kapunk. Európa ma sem mer szembenézni a válság igazi okaival, ezért nem érti meg erőfeszítéseinket – jelentette ki Rogán Antal.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
birkakaka
2012. október 23. 21:08
Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál azt mondta: minden forrás arról tanúskodik, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt és az ebből fakadó felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt – tette hozzá. Hazug pártitkár csemeték!Rendszerváltás,Nagy Imre égisze alatt?Ne nézzetek hülyének!
trabantkombi
2012. október 23. 19:44
Aljas hazug hazaáruló arogáns tóni kisztitkár elvtárs is takarodni fog!!!! 2014!
Viktus
2012. október 23. 14:36
Puzsér Róbert 5 perce Lassan kénytelen leszek a hálószobám falára függesztett Rogán-posztert a hátamra tetováltatni. A kis rikkancs ma azt kurjantotta bele az ünnepi kavalkádba, hogy "ma is harcolnunk kell a szabadságunkért, habár egészen másféle harcot kell vívnunk, mint '56-os elődeinknek". Jól mondod, kis rikkancs! Nem véletlenül fogalmazol ilyen pontosan, hisz ennek a harcnak egy személyben vagy tábornoka és aszfaltharcosa, mártírja és ideológusa, szexszimbóluma és az az édes plüsskutya, amit élvezettel simogatnak a nyugdíjas nénik. '56-ban Sztálin-szobrot döntöttek, ma Te szobrot állítasz a Blikk-nek. '56-ban Molotov-koktélokat dobáltak a pesti utcákon, Te is dobálod a koktélokat, csak épp az arcodba a francia Riviérán. '56-ban a szabadságharcot gyalog meg villamoson vívták, ma luxus limuzinok hátsó ülésein tartod a frontot. Akkor ugyan nem Boss és Armani öltönyben ropogtatták a gépfegyvereket, de nem is tudtak olyan gyakorlottan rendelni a Michelin-csillagos éttermekben, ahogy Te teszed. - :D
Mocskos Népszabadság
2012. október 23. 12:47
sokkal jobb fej, mint a veje.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!