Politikusi összefogás a Malév-csőd miatt

2012. március 22. 13:05

Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes, valamint XVIII. és X. kerületi, és további Pest megyei polgármesterek és képviselők írták alá közös nyilatkozatot arról, hogy javaslatokat, intézkedéseket dolgoznak ki a Malév csődjét követő válságos helyzetből történő kilábalás érdekében, a veszélybe került munkahelyek és vállalkozások megmentéséért.

2012. március 22. 13:05

Mintegy harminc, repülőtérhez közeli település önkormányzati vezetője és parlamenti képviselője írt alá nyilatkozatot arról, hogy javaslatokat, intézkedéseket dolgoznak ki a Malév csődjét követő válságos helyzetből történő kilábalás érdekében, a veszélybe került munkahelyek és vállalkozások megmentéséért – közölte a Budapest Airport. Az erről szóló nyilatkozatot Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes mellett XVIII. és X. kerületi, valamint Pest megyei polgármesterek és képviselők írták alá.

A politikusok egyetértenek abban, hogy a budapesti repülőtér milliárdos nagyságrendű adóbevételeket biztosít az állam és a helyi önkormányzatok részére. Emellett a Budapest Airport közvetve több mint 10.000, azon belül közel 5.000 térségbeli család megélhetését biztosítja. A Malév csődje miatt így több ezer munkahely, valamint több száz – részben helyi – vállalkozás működése vált bizonytalanná, ami jelentős szociális és gazdasági problémákat okozhat a repülőtérrel szomszédos települések számára.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozza: a Budapest Airport tulajdonosai és finanszírozó bankjai továbbra is elkötelezettek a repülőtér mellett, azonban egyértelmű jelzéseket és segítséget várnak a kormányzat és az érintett önkormányzatok részéről. A megbeszélés témája volt a repülőtérhez kötődő infrastruktúra fejlesztésének kérdése is, amely szintén az érintett önkormányzatok és a repülőtér közös érdeke. A szükséges beruházásokról és azok ütemezéséről szakértői szintű egyeztetéseket folytattak, ennek eredményeként hamarosan megkezdődhet a közös érdekérvényesítés a fejlesztések – elsősorban a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út bővítése és felújítása – érdekében.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drieno
2012. március 22. 14:04
és mi lesz, megtanulnak repülni? olvasni is megtanulhatnának: az eu nem engedi, hogy állami forrásból akár egy petákot is juttassanak légiközlekedési vállalatnak a magyar állam a maga részéről az utolsó pillanatig tömte pénzzel a malévet, de jött az eu verdikt az oszkó cégének a beadványa alapján: a "tiltott" támogatást vissza kell adni az államnak az utolsó fillérig, és ide sorolták a tőkeemelést is, amin azért lehetne vitatkozni, csak éppen nem nekünk és nem most a repteret sikeresen leválasztották anno a malévról, most max a reptér állíthatna fel egy saját flottát vagy légitársaságot, de az állam ebben megint csak nem segíthet, mert a junijó azonnal visszafizettetne minden támogatást, adott kedvezményt stb-t, pláne, ha ilyen remek emberek ülnek a közelben és figyelnek, mint a mi péterünk a konkurenciától
tarackos
2012. március 22. 13:22
Logikus és támogatandó lépés. Csak ne egy új MALÉV legyen a vége...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!