Tridenti rítus: az elmélyülés misztériuma

2020. november 12. 10:36

Mi a tridenti rítus lényege, mire segít odafigyelni? Erről szól a premontreiek kisfilmje.

2020. november 12. 10:36
null

2020 májusában mutatták be A premontrei örökség című dokumentumfilmet a magyarországi premontreiek különféle lelkipásztori, liturgikus és oktatási tevékenységeiről.

E bemutatkozás nyomában a Gödöllői Premontrei Apátság és az ODPictures Art Studio közzéteszi a Misztérium–Kegyelem című rövidfilmet, mely a hagyományos rítusú liturgiát mutatja be, és amelyet rendszeresen, folyamatosan, közösségi jelleggel 2007 óta a Budapest-belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, majd 2015-től a Belvárosi Szent Mihály-templomban ápolnak.

A premontrei rend 2021-ben ünnepli fennállásának 900 éves évfordulóját. A film elkészítését Magyarország kormánya támogatta.

A filmben is szereplő Kiss Bertalannal, a nemzetközi Juventutem mozgalom elnökével 2015-ben csináltunk interjút. A National Catholic Register vele készített, 2018-as interjújának szemléjét itt olvashatják, 2017-es 777-interjújának szemléjét pedig itt.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
afium
2020. november 12. 19:33
A katolikus egyház 2000 éves. Ez sok idő. Talán túl sok is, ha arra gondolok, hogy bőven volt idejük a liturgiák kimódolására, cizellálására. De nem biztos, hogy Jézus ezt várta tőlük. Sokkal inkább, hogy építsék Isten országát az emberek között. Az istentiszteleti liturgia fontos, de csak addig, míg erőforrásként működik, melyből táplálkozva a hívő emberek be tudják tölteni a társadalomban a kovász szerepét. Nem szabad, hogy a liturgia öncélúvá váljon.
brabant89
2020. november 12. 17:08
A katolikus mise arra épül, hogy a papi hókusz-pókusz következtében az ostya valóságosan Jézus testévé válik, a bor pedig Jézus vérévé. Ez egy annyira abszurd feltevés, hogy még a katolikus hívők nagy része sem hisz benne. Aztán ezt a húst és vért áldozatként bemutatják az istennek, és Jézus testét megeszik. A hagyományos rítusnak ez a központi eleme. Itt a híveknek gyakorlatilag nincs semmi aktív szerepe, végletesen elválik az áldozatot bemutató pap illetve a szemlélő hívek szerepe. A II. vatikáni zsinat reformja ezt igyekezett oldani, jobban bevonva a híveket a szertartásba. Hogy sikerült-e? Anyámnak pl. sokkal jobban tetszik a mai miserend, épp amiatt, hogy érti mi történik, és aktív részese a misének, míg a tridenti miserendben a nép válaszait is a ministránsok mondták latinul. Arra azért kíváncsi lennék, hogy azok a katolikusok, akik teljesen elhibázottnak tartják az új miserendet, ezt hogy egyeztetik össze azzal, hogy a zsinaton (és általában az egyházban) a Szentlélek működik.
Takita
2020. november 12. 13:05
Helyesbítenem kell a 12:00 kor kelt bejegyzésemet. A Gödöllő-Máriabesnyői temető a Kapucinus rendház kezelésébe tartozik. (Van a városban premontrei temető is.) A kérés a Teleki Pál volt miniszterelnök sírjához vezető út jól járhatóvá tétele így e rendházhoz irányul. Bizonyos, hogy valamilyen pályázattal ez megoldható volna.
mokány
2020. november 12. 12:32
A tridenti zsinat, ritusok terén, egy brutális tisztogatást hajtott végre. A vatikáni ritust tette kötelezővé. Minket ez gyakorlatilag nem érintett, Ausztria és Magyarország addig is a Vatikán és környéke ritushoz tartozott. De például a Spanyolok saját ritusát elvették.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!