Tusványos után, avagy mikor jön el a béke ideje?

2023. július 22. 13:43

A dalokban és a gesztusokban mély üzenetek bújhatnak meg.

2023. július 22. 13:43
Krupincza Mariann
Mandiner

2023 júliásának végén olyat tapasztaltunk meg Tusványoson, amire korábban nem volt példa: több tucatnyi román nacionalista várta, – ki népviseletben, ki román zászlóval a nyakában – az Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédére érkezőket.

Helyi forrásainktól megtudtuk, hogy nem véletlen ez a felfokozott hangulat. Jövőre nemcsak EP-választást tartanak a szomszédos országban, hanem kora ősszel önkormányzati és államelnöki választás is lesz. Informátorunk felhívta a figyelmünket arra is, hogy az elmúlt időszakban a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók is sztrájkoltak, és igen komoly elégedetlenség húzódik meg a felszín alatt a román társadalomban. 

Az ilyen provokációktól pedig egyes érdekkörök politikai haszot remélnek, szeretnék megszólítani az itteni protestszavazókat. 

Bár sokáig úgy tűnt, hogy lóg az eső lába, mire a miniszterelnök beszédére került a sor, ismét kisütött a nap. Az elmúlt évek során többször megtapasztaltuk ezt, hogy bármekkora zuhé is előzte meg a tusványosi szabadegyetem zárónapját, a csúcspontkor mindig jó idő fogadta az egybegyűlteket.

Orbán Viktor beszéde, mint a korábbi években is, egyszerre reflektált mind a hazai, mind a nemzetközi történésekre. S bár a szomszédos Ukrajnában dúló háború miatt végtelennek tűnő készenlétben telnek a mindennapjaink, mégis némi derűt és bizakodást nyújtott a jelenlévőknek: stratégiai nyugalommal és megfontolt döntésekkel az infláció leküzdhető, valamint  felül tudunk kerekedni az átmeneti gazdasági nehézségeken. Mindezek mellett pedig nekünk megvan az a gyökerünk, ami ahhoz szükséges, hogy az egymást követő krízisek, mint a koronavírus-járvány, a háború vagy a woke-agymenés ne taszítson bele minket a szakadékba.

A román szélsőségesek egy csoportja kitartott a beszéd végéig, és próbálták lehetőségeikhez mérten feltartani bekiabálásokkal és a nemzeti trikolórjaik belógatásával a tábor területéről távozókat. A csendőrök igyekeztek a helyzet urai maradni, időköben pedig vélhetően a helyi készenlétis kollégáik is csatlakoztak hozzájuk, maszkban és teljes menetfelszerelésben. Szerencsére a tettlegességig nem fajult az incidens, de a román nyelvet értő résztvevők egy-egy pikírt mondatot odaszúrtak a csendőrsorfal mögött meghúzódó tüntetőknek. Mint kiderült, a legtöbbet használt kifejezés a „szégyen” volt. A tüntetők szerint az erdélyi magyarság részéről az eseményen való részvétel volt szégyen, míg 

az erdélyi magyarok szerint az szolgáltat okot szégyenkezésre, hogy egy maroknyi tömeg a csendőrök háta mögött megbújva sivalkodik.

A provokáció kifelé menet már nem maradt válasz nélkül. Orbán Viktor miniszterelnök konvoját a magyarok részéről üdvrivalgás és taps fogadta, majd a távozók elkezdték énekelni a magyar és az ősi székely himnuszt, amelynek utolsó sora úgy szól: „Hazamegyünk/Megáldott a csíksomlyói Szűz Mária.” Utóbbi dal számomra úgy tetszett, mintha egy békeüzenet lett volna a jelenlévő demonstrálók irányába, akikkel, bár a nyelvi különbségek miatt nem értettük meg egymást, de a magyarul és románul felcsendülő dalok üteme és taktusa közvetíteni tudta az üzeneteket. A nyilvánosságra került felvételek alapján ki-ki döntse el, mely szólamok hordoztak sérelmeket, és melyek igyekeztek békét hozni ebbe az egyensúlyát vesztett világba. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Mandiner/Ókovács Benedek 
 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2023. július 22. 21:04
Semmi jelentősége az epizódnak, Ahogy írásodnak sem.
Zokni
2023. július 22. 19:35
Amint olvasom, Orbán bírálta a szlovákiai magyarságot, mert nem tudtak képviselőt küldeni a Parlamentjükbe. Hát, ami azt illeti a romániai magyarságnak sem sokat használ a tusnádfürdői rendszeres szélsőjobbos lánccsörgetés…
cutcopy
2023. július 22. 15:49
"A tüntetők szerint az erdélyi magyarság részéről az eseményen való részvétel volt szégyen"__________________Nyilván a magyarok majd román zászlóba öltözve fognak tiltakozni OV ellen, hogy ne maradjanak szégyenben.. )
Man-diner
2023. július 22. 14:44
mikor jön el a béke ideje? --- az öröké, a halállal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!