A békéhez vezető út az, ha a világ segít Ukrajnának megnyerni a háborút

2022. november 24. 15:19

Lesz majd lehetőség tárgyalni a Kremllel, de nem most.

2022. november 24. 15:19
null
Timothy Garton Ash
The Guardian

„Eljön majd az ideje a tárgyalásoknak. Oroszország bír a világ egyik legnagyobb tömegpusztító arzenáljával, emellett egy gonosz vezető irányítja, aki van annyira kétségbeesett, hogy használja is ezeket a fegyvereket. Világos, hogy a háború nem érhet véget azonnali fegyverletétellel, mint 1945-ben Németország esetében. Az ukrán kormány, nyugati szövetségeseivel együtt már azon gondolkodik, milyen biztonsági intézkedésekre és egyéb rendelkezésekre kell törekednie. Ukrajnának abszolút jogi és erkölcsi joga van visszakapnia területeit, beleértve a Krímet. Mindenféle kompromisszumos megoldás csak Ukrajna szuverén döntésén kell, hogy alapuljon. 

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen alapokon nyugvó béke elfogadhatatlan Putyin számára, főleg úgy, hogy a négy régiót Oroszország részének kiáltotta ki. Úgyhogy vagy kényszeredetten elfogadja az ukrán békefeltételeket az orosz diktátor, vagy egy olyan Oroszországgal lesz békekötés, amelyet már nem Putyin vezet. Azt senki nem tudja, hogy mikor és hogyan fog eljönni Moszkvában a változás – az is lehet, hogy ez a változás csak még nagyobb veszélyeket hordoz magában. Mégis ez a legjobb lehetőség a békére. 

Hogy ez megtörténhessen, még nagyobb fordulatszámon kell támogatnunk Ukrajnát, hogy további katonai sikereket érjen el, és túlélje a telet. Miután a csatatéren vesztett, Oroszország gyáva módon a civil életet érintő infrastruktúrát kezdte támadni. A WHO szerint az energiaügyi infrastruktúra fele megsérült vagy megsemmisült, tízmillió ukrán van víz és áram nélkül, és több mint 700 egészségügyi intézményt ért támadás.”

Nyitókép: Narciso Contreras / ANADOLU AGENCY / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2022. november 25. 12:26
Putyin: Ha Ukrajna megadja magát, abbahagyjuk a lakosság bombázását. Ez a legocsmányabb terrorizálás. Nem szégyenli magát az orosz lakosság, hogy valóban terror-állam lett hazájuk?
AnyádSeSzeret
2022. november 25. 10:53
Jé, egy faszkalap angol Ukrajnát tolja és leszart mindent is, ami 2022.02.24 előtt történt. Jó is az utólagos történelemhamisítás gyerekek :)
mokány
2022. november 25. 09:51
Akkor Kínai - Magyar határ lesz .
u.cserkész
2022. november 25. 09:40
Ne a szád járjon haver. Van üres lövészárok és gazdátlan géppisztoly, nyomás Ukrajnába.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!