Bauer Tamás levelét megírta…

2022. május 05. 16:03

Bauer Elvtárs! Kívánom Önnek, hogy éljen legalább 120 éves koráig ebben a „pártállami” rendszerben!

2022. május 05. 16:03
null
Felföldi Zoltán
Magyar Nemzet

…Méghozzá Kövér Lászlónak. Hogyha véletlenül el találna halálozni, egykori országgyűlési képviselőként nehogy felolvassák a nevét a parlament plenáris ülésén, ahogyan ez szokás a magyar országgyűlésben. Merthogy ez egy pártállami parlament, éppen, mint az 1990 előtti. Itt nincsenek szabad és tisztességes választások. Ezek a bugris parasztok, itt, a magyar ugaron, nem tudnak egy rendes demokráciát csinálni, szegény Bauernek a 76 éve alatt alig 20 év demokrácia jutott, 1990 és 2010 között. Milyen érdekes, hogy ez a rövid demokratikus időszak véletlenül éppen egybeesett azzal, amikor az SZDSZ – Bauer egykori pártja – parlamenti párt volt. Aztán az SZDSZ 2010-es kimúlásával a demokrácia is meghalt.

Nem úgy Bauer, aki azóta is küzd a pártállam ellen. Ez nagyon fárasztó lehet, tekintettel arra, hogy már egészen régóta ezt csinálja. Még 1966-ban kezdte, amikor a pártállam elleni küzdelem jegyében belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. A pártállam elleni küzdelem egyébként tradíció a Bauer családban, az apa, Bauer Miklós az ötvenes években ÁVH-s kihallgató tisztként küzdött a pártállam ellen, nyilván csak a látszat kedvéért vetett be brutális vallatási módszereket a népi demokrácia ellenségeivel szemben.

A kínzásokba többen belehaltak, de hát áldozat nélkül nincs siker. Az öreg egyébként olyan jól álcázta a pártállamellenes tevékenységét, hogy Tamás fiát simán vették fel a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, miközben a piszkos reakciósok gyerekei egyetemi stúdiumok helyett járhattak vagont rakni.”

Nyitókép: MTI / Beliczay László

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidéki MAGYAR
2022. május 06. 07:21
Ez egy tetves magyargyűlölő zsidó!
yanoo
2022. május 05. 21:10
Jó írás.
BLaci
2022. május 05. 20:52
Az a demokrácia szégyene, hogy egy ilyen nyíltan hazaáruló, ávós ivadék nem a börtönben rohad meg, hanem osztja az észt. Örülj Körmös fia, míg el nem jön érted a Balaton!
nemecsekerno_007
2022. május 05. 20:06
Cancel culture. Épp ideje volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!