Felzárkózunk

2022. május 28. 06:49

2030-ra utolérjük Ausztriát, mondta Lázár János.

2022. május 28. 06:49
null
Váncsa István
Élet és Irodalom

„2030-ra utolérjük Ausztriát, mondta Lázár János a miniszterjelölti meghallgatásán, a jelenlevők pedig bizonyára feketén bólingattak, mint az eperfa lombja, nem is igen tehettek volna másképp. Orbán a sógorokhoz való felzárkózást öt esztendeje megjósolta, mi magunk pedig már látni is véljük, ahogy a gyorsnaszádunk elhúz az ő ócska bárkájuk mellett, amely a nyomdokvizünkben hánykolódik és a szétesés réme fenyegeti. Tegyük azonban hozzá, hogy Ausztriát nem öt vagy ötven éve akarjuk utolérni, hanem legalábbis a kiegyezés óta, sőt talán a tizenötödik század vége óta folyamatosan. Előtte csak azért nem akartuk, mert Bécsnek büszke vára Mátyás bús hadát nyögte, vagyis az osztrák örökös tartományok nem voltak abban a helyzetben, hogy méltó versenytársaink lehessenek.

Aztán telt-múlt az idő, országunk primátusa menet közben valahogy elkúratkozott, mi azonban ehhez a körülményhez is a magyar ember természet adta derűjével közelítettünk. »Úgy látszik nemsokára utolérjük Ausztriát a czivilizáczióban« – ezt az örvendetes tényt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzet című »politikai, társadalmi és közgazdászati lap« adta hírül 1891. júliusában, holott az előzmények ismeretében az lett volna magától értetődő, ha a sógorok akarnak utolérni minket.”

Fotó: MTI/Földi Imre

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
palicsi
2022. május 30. 16:32
Te, azt már nem éred meg, de nem is miattad teszi a kormány!
cutcopy
2022. május 29. 22:10
Még most gúnyolódj mert nyolc év múlva csak lesel a buta fejeddel..
amca
2022. május 29. 20:43
Na látod Váncsa,itt vagytok jó helyen. Te a konyhában. Puzsa a maszturbációban Szaharházy Ákos a foliában. Csintalan Csapos Márki Zagy Porszivó a porszívónál. Gurmai a fútóversenyen. Szabó Timi Kandahárban,mint prosti.
tevevanegypupu
2022. május 29. 18:55
Előbb is utolértük volna..sőt..maradtunk volna Ausztria szintjén, ha a Vácsa-félék nem főzőcskézik a szocializmust jó alaposan negyven évig..plusz a rendszerváltás után még tizenkettőig,,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!