WAHORN ANDRÁS NEM PEDOFIL, DE AMIT MONDOTT VESZÉLYES!

2021. november 09. 20:40

Muszáj reagálnom, hiszen a magyar katolikus egyházban elkövetett pedofil bűncselekmények szakértője vagyok.

2021. november 09. 20:40
null
Perintfalvi Rita
Perintfalvi Rita
Felszabter.blog.hu

„Pár napja egy döbbenetes online beszélgetés keltett meglehetősen nagy indulatokat. Lakatos Márk Konyhanyelv c. műsorában a szexualitás különféle témáiról beszélgetett Csákányi Eszterrel, Mérő Verával és Wahorn Andrással. A beszélgetés belefutott a gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak témájába. És Wahorn András, akit tizenéves korában szexuális tárgyként használt egy nála tíz évvel idősebb nő, bár ezt ő pozitív élményként írta le, számomra egészen elképesztő, sőt az áldozatok számára veszélyes dolgokat mondott. Ezekre muszáj reagálnom, hiszen a magyar katolikus egyházban elkövetett pedofil bűncselekmények szakértője vagyok. Épp tegnap beszélgettem a 42.-ik áldozattal, könyvet írtam erről és így egyre mélyebben értem a témát. És most fontosnak tartom, hogy azért is megszólaljak az ügyben, mert gyakran ér az a vád, hogy kizárólag az egyházi ügyekkel foglalkozom. Pedig nem. Teljesen mindegy, hogy egyházi vagy bármilyen más közegben történt bántalmazásról legyen szó, a dinamika, a bántalmazó manipulációja, a behálózás technikái teljesen ugyanúgy működnek. Ezért az egyik ügy tanulságul szolgálhat az összes többi ügy számára. Pont emiatt írom most ezt a posztot. 

Milyen súlyos problémákat látok Wahorn András kijelentéseiben?

»Ha élvezem, nem lehet szexuális bántalmazás!«

A legsúlyosabb tévedések egyike az a kijelentése volt, hogy a 8 éves Csákányi Eszter bugyijába benyúló férfi nem követett el erőszakot, mert

»az erőszak lényege az erő és ezt a cselekedetet Eszter élvezte, pozitív élményként élte meg« – mondta Wahorn.

Arról már sokan írtak és Mérő Vera is elmondta a műsorban, hogy a szexuálisan bántalmazott áldozatok azt a kettősséget tudják a legkevésbé feldolgozni, hogy bár szexuálisan bántalmazták őket, ami egy borzalmas dolog, mégis ehhez testileg jó élmény kapcsolódott: ez megjelenhet szexuális gyönyörérzet, akár orgazmus formájában is. Ez igaz. Valóban a test stimulálása, a nemiszervhez való hozzáérés, a test simogatása, az orális kényeztetés okozhat szexuális izgalmat, kellemes érzetet, szexuális kielégülést akkor is, ha az egész egy szexuális visszaélés kontextusában megy végbe. Hiszen ezek az önkéntelen folyamatok, természetes és nem irányítható válaszreakciók a stimulálásra. Amelyek miatt az áldozat többnyire rendkívüli módon szégyelli magát: hiszen hogyan érezhetett ilyesmit, miközben bántották vagy megfordítva, ha ilyesmit érzett, akkor nem is bántották? De! Bántották! Csak a test úgy reagált, ahogy egy test az ilyen stimulálásra természetszerűen reagál. És nemcsak az a bántás, ami fizikailag fáj!"

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egy genetikusanalattvaló
2021. november 13. 00:44
"magyar katolikus egyházban elkövetett pedofil bűncselekmények szakértője vagyok." Attól még, hogy a témában írogatott kapitális ostobaságokat, nem lett szakértő. Maradt egy buta liba, aki a nemzetközi LMBTQ alvilág zsoldjából él.
fado
2021. november 10. 15:20
Lipsi-bolsik Wahornt a korrekt nyilatkozatáért a cigányok felől akarják kicsinálni
fogas paduc
2021. november 10. 12:43
Nagyon is élvezi ezt a " szakértőséget". Lehet, hogy pedofil?
csulak
2021. november 10. 12:23
egy felteglaval kenne erzekenyiteni a WA fajtakat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!