A Szemlélek esete a propagandával

2021. november 17. 14:40

Amikor a baloldal miniszterelnök-jelöltje és Jézus Krisztus között vonnak finom párhuzamot.

2021. november 17. 14:40
Vágvölgyi Gergely
Mandiner

Vannak a magyar keresztény netes szférának olyan kis zugai, amelyek szeretik másnak láttatni magukat, mint amik valójában. Nem találnak fel újdonságot, egyszerűen lemásolják a bevált baloldali receptet és azt mondják; aki más politikai álláspontot elfoglalva ír, az propagandista, ők pedig a párbeszéd kérlelhetetlen híveiként objektív, kiegyensúlyozott és értékalapú újságírást folytatnak.

Tipikus példa erre a Szemlélek. Az egykor Gégény István egyszemélyes projektjeként indult mikroblogról hamar kiderült, hogy csekély az olvasottsága, így hát főhősünk csapatot toborzott, magazint épített fel és bemutatta magukat mint független és kiváló portált. (A Similarweb adatai szerint azóta is alig pár tízezer olvasót érnek el havonta.) 

A Szemlélek és vezetője csípőből propagandistáz mindenkit, aki amellett, hogy keresztény, nyíltan vállalja jobboldali elkötelezettségét. Sőt, mostanra egyenesen békepapozzák azokat az egyháziakat, akik kimondják, hogy támogatják a jelenlegi kormány politikáját. Igen, párhuzamot vonnak korunk papjai és az ötvenes évek vérgőzös egyházüldözése közepette a gyilkos diktatúrát kiszolgáló kollaboránsok között.

Ők maguk pedig maradnak függetlenek. 

Persze ugyanezt állították magukról akkor is, amikor az LMP országgyűlési képviselőjével készítettek interjút, majd kiderült, hogy éppen

azzal párhuzamosan Gégény szerződéses tanácsadói viszonyban állt az LMP-vel.

Szép. És függetlennek mondják magukat most is, amikor történetesen savaznak mindent, ami jobboldali (a Békemenetre például szerintük nem szabad menni, mert ott olyanok is felbukkannak, akik szidják Ferenc pápát, de a Pride ellen – ott valószínűleg mindenki teljes tisztelettel szól az egyházfőről és a katolicizmusról – nincs kifogásuk), közben pedig marketinganyagokat jelentetnek meg ellenzéki politikusokról, jelöltekről. 

A propagandától retorikai szinten oly’ messze álló, a teljes zsákutcát jelentő liberális kereszténység lapjaként létező Szemlélek kreatív igazgatója legutóbb – mit ad Isten – éppen Márki-Zay Péterrel készített alig propagandisztikus interjút. A tegező formában megjelenő anyagban Gégény, bár nem akar párhuzamot vonni Szent II. János Pál pápa megválasztása (!) és Márki-Zay ellenzéki előválasztási győzelme között, azért mégiscsak megteszi ezt (nem rossz!), majd olyan kemény kérdésekkel faggatja a legdurvábban egyházellenes párttal is szövetségre lépő Márki-Zayt, mint például „hogy érzed magad immár nem esélytelen kormányfőjelöltként?”.

Gégény egyenesen messianisztikus várakozásnak írja le azt, ahogy Márki-Zay Pétert a baloldali szavazók várják – hogy értsük, a propaganda-újságírástól fényév távolságot tartó szerző itt

a baloldal miniszterelnök-jelöltje és Jézus Krisztus között von finom párhuzamot. 

A keresztény kérdező szerint sajnálatos, hogy a kereszténység Magyarországon harsogó üzenetté vált (vö. „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” Tim 4;2), de egyenesen gyógyítóként láttatja szeretett politikusát, a „katolikus családapát”. Hogy ugyanez a katolikus családapa miért emlegetett lámpavasakat politikai ellenfeleivel kapcsolatosan, túl nehéz téma volt ahhoz, hogy a baráti interjúban terítékre kerüljön.

Az utolsó „kérdés” egyébként is megkoronázza a teljesen elfogulatlan, kiegyensúlyozott és kemény újságírói munkával elkészült interjút: „Zárásként kérlek, foglald össze, milyen lenne Magyarország szerinted, ha a mostani politikai vezetés marad, és mi változna egy kormányváltás által!”

Igen, kérem, ilyen egy nem propaganda-interjú!

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Perczel Éva
2021. november 18. 07:32
A Szemlélek, és Gégény alapból megtévesztés volt, és a mai napig is az! "Nem baloldali. Nem jobboldali. Értékalapú." Ezt írják magukról, na hiszen! Szimpla baloldali propagandát terjesztenek, némi blaszfémiával vegyítve. Ettől függetlenül olvasni kell gondolataikat, mert "gyümölcséről ismerszik meg a fa" , írásaiból ismerszik meg ez az oldal is.
Carsac
2021. november 18. 00:33
MZP egy elbszott trójai faló, amit már most felismer a többség. Ugyanolyan hasznos, mint a lejárt szavatosságú Karácsony(fa). Vagy Puzsérné Potyondy Edina a férje által szájába adott szavakkal. A ballibateista kurzus nagyágyúi ők, miközben Orbán kormánya olyannyira "bukik" hogy nem lehet elférni a plázákban, autópályákon, és a hotelekben. Persze, lúzer mindig lesz. Orbánnak az a mesterterve, hogy alacsonyan tartja a létszámukat. Akit lehet, felemel - addig, ameddig lehet emelni. Szerintem meg, ha így csinálja, lopjon amennyit csak a ballibateisták rá bírnak fogni. Az a pénz, úgy tűnik, valahol máshol, mindig hasznosul.
helvetia
2021. november 17. 21:29
Mint tudjuk a Szemlélek Alapítvány anyagi támogatásokból tartja fent magát. Azt is tudjuk, hogy Márki-Zay Péter folyamatos, komoly támogatásokat kap Bige Lászlótól. Pont.
Castferr
2021. november 17. 19:51
Rendszeresen olvasom a Szemléleket. Azt állítják magukról, hogy a keresztény értékek vezetik őket, s ez alapján foglalnak állást, nem azt nézik, hogy melyik oldal mond vagy cselekszik valamit. Jól hangzik, nem? Mégis, az állásfoglalásaik 99%-a a ballib oldal mellett áll ki. Gyümölcseikről ismeretek meg őket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!