Eltékozolt ellenzéki seregszemle

A kellemes őszi hétvégét az október 23-i megemlékezések sűrű szövete fonta át. A Békemenet hagyományosan százezreket mozgatott meg, és a jobboldal világos üzenetét hordozta. Eszerint a békés, méltóságteljes megemlékezés a múlttal való reális szembenézésen alapulhat, a forradalom dichotómiájának nincs köztes árnyalata. A barikádnak két, élesen elkülöníthető oldala volt, és

A megemlékezés célkeresztjében nem csupán 1956 október 23-ája, hanem 2006-é is állt, hiszen a rendszerváltás utáni demokráciatörténetünk egyik legsötétebb epizódja is épp a forradalmi ünnepségekhez kötődik. Méghozzá a sötétségnek a legrosszabb, posztkádári, önkényuralmi értelmében.

Engedjenek meg kis múltidézést is e ponton. E sorok írója a hagyományos, Corvin közi családi főhajtásról sietett pályakezdő újságíróként a tizenöt évvel ezelőtti események epicentrumába, ugyanis a szállingózó hírek teljes képtelenségnek tűntek. Még a tévészékház ostroma után sem hittem el, hogy a rendőri brutalitás új szintekre léphet. Hogy közvetlen szemtanúja lehetek annak, hogy aljas politikai motivációból, bosszúvágyból ártatlan megemlékezőket lehet megfélemlíteni, üldözni, viperával fenyíteni. Hogy a könnygáz, a vízágyú és a kardlapozás 2006 magyar valósága lehet.

Márpedig lehetett, és utólag visszatekintve sincs elfogadható magyarázat vagy mentség a történtekre.

Szóval a polgári oldal erre a kizökkent, gyurcsányi időkre is emlékezett, hiszen

Az egyesült ellenzék eközben az Andrássy út másik végében tartott vitaminszegényre sikerült seregszemlét. A baloldali dzsembori két szempontból mégis érdekes tanulságot közvetített. Egyrészt ízelítőt adott az ellenzék mozgósítási potenciáljából. Lehet azzal érvelni, hogy minden választás a szavazófülkében dől el, ám egy kormányváltásra készülő szövetség hatalmas ziccert hagy ki, ha nem mutatja meg átütőnek vélt erejét, egységét nyilvánosan is.

Az összefogás ünnepsége azonban még a velük szimpatizáló sajtó szerint is alig pár ezer embert mozgatott meg, mondhatni majdnem teljes érdektelenségbe fulladt. Annyira kevesen voltak, hogy a szokásos számháborúnak és vágyvezérelt tömegbecslésnek sem volt létjoga. Hol vannak már azok a lelkendező tudósítások, amik az MSZP nagygyűlését nagyították a Fidesz demonstrációja fölé? Vagy a netadó ellen szervezett megmozdulásba vizionáltak kormánydöntő őserőt? Ezek már a múlté, ahogy az előválasztás eufóriája is.

A másik szembeszökő tanulság, hogy komoly hitelességi deficitet jelent az ellenzék leváltásával kampányoló Márki-Zaytól, ha ugyanazokkal az arcokkal borul össze a színpadon, akikkel szemben meg akarja határozni magát. Többször, többen leírtuk már, hogy a baloldali messiásvárás ellenére Hódmezővásárhely első embere nem rendelkezik valós cselekvési térrel. A legerősebbnek ígérkező DK-s frakció eleve gúzsba köt minden autonómiatörekvést, már amennyiben ilyen létezne egyáltalán. Október 23-a is azt mutatta meg, hogy

És amíg ez a patthelyzet fennáll, nehéz igaznak, hitelesnek, tisztességesnek elkönyvelni az egyesült ellenzék megemlékezését. Amíg 2006 szelleme még mindig soraikban kísért, egyszerűen nem lehet megújulásról beszélni.

(Fotó: Facebook)