Berlinben nem fogják elfelejteni a budapesti nácizást

2021. augusztus 06. 07:51

Ahogy a norvég kormány beintett Orbánéknak, úgy egyszer sor kerülhet ilyenre akár Berlinben is.

2021. augusztus 06. 07:51
null

„Kevés dologgal lehet jobban felháborítani a németeket, mint azzal, hogy fals párhuzamokat vonunk a náci múltjuk és jelenbeli, aktuális események között. Természetesen tudják ezt jól a Fideszben is, mégis, mintha tudatosan próbálnák egyre jobban provokálni azt a pártot (a CDU-t) és kormányt, amelyiket egyébként legfontosabb stratégiai partnerüknek tekintenek. (Legalábbis egyelőre senki nem szólt, hogy ez már nem így van és esetleg Moszkvában, vagy Pekingben látják már a legfontosabb partnert.)

Deutsch Tamás legutóbb Sebastian Vettel szivárványos cipője miatt nácizott, de hasonlította már a Gestapóhoz saját uniós frakcióvezetőjét, hogy csak a legutóbbi eseteket említsük, illetve vont már hasonló párhuzamot Gulyás Gergely is. A miniszterelnökséget vezető miniszter esetében ez már csak azért is furcsa, mert tudható, hogy ő az egyik felelőse a Fidesz-CDU kapcsolatoknak (Novák Katalin mellett). Sokszor előfordult már, hogy ha Orbán Viktor háborította fel valamivel Angela Merkeléket, neki(k) kellett titokban Berlinbe utazniuk, hogy megpróbálják elsimítani a dolgot.

A kormánypolitikusok úgy viselkednek, mintha nem tudnák: a politikában a szavaknak a tettekkel egyenértékű a jelentőségük. (Hiába próbálta még 2010 előtt az ellenkezőjéről győzködni külföldi partnereit titokban Orbán Viktor.) Berlinben nem fogják elfelejteni a budapesti nácizást, azt pedig éppen a Norvég Alappal kapcsolatban láthattuk a héten, hogy egyszer elfogyhat a türelem: ahogy a norvég kormány beintett Orbánéknak, úgy egyszer sor kerülhet ilyenre akár Berlinben is.

Csak persze, ahogy a Norvég Alap hiányzó 77 milliárd forintja nem azoknak fáj, akik miatt nem jön majd a pénz, úgy egy esetleges hasonló berlini reakció sem nekik fog. Hanem nekünk.”

Fotó: Sebes Gábor, Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eresgé
2021. augusztus 10. 23:05
"Ahogy a norvég kormány beintett Orbánéknak, úgy egyszer sor kerülhet ilyenre akár Berlinben is." Okés - nagyon remélem is - főleg amikor a német középosztálynál - amit nem hétköznapi arcátlansággal rabol ki a politikai elitjük ző'dektől merkelig a kij hobbijai miatt migrik, zöldelmebaj .. - megint elgurul a gyócc'er és keresnek maguknak egy kis bajuszost na akkor én abból mindenképpen szeretnék kimaradni intézzék csak egymás között az angolszász uncsitesókkal én ha lehet inkább a svájci (egye fene) svéd modellt követném ebben az esetben.. Mondjuk azt sem bánnám hogyha LMBTQ témában is beintenének és hagynának bennünket a hülyeségeikkel.
hakos
2021. augusztus 06. 22:43
Ne is felejtsék el. Ha nácimódra akarják megmondani nekünk, hogy miként gondolkozzunk és mit csináljunk saját országunkkal, akkor emlékeztetni kell őket rá...
piscsik
2021. augusztus 06. 20:46
Tényleg nem kellene a nacikat lenacizni! Minket persze lehet ugye?
MrStokes
2021. augusztus 06. 16:15
A norvégok az EU-Norvégia szerződés alapján kötelesek az EU-nak kifizetni a 77 milliár forintot, mivel használják az EU piacát , tagság nélkül. Tehát fizetni fognak , hiába a soros banda gáncsoskodása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!