A grófnő kilovagol

2021. augusztus 08. 07:17

Nem értem magát a meglepetést, hiszen tudjuk, hogy Tüttő kőgazdag és megengedheti magának.

2021. augusztus 08. 07:17
null
Aristo
Tutiblog.com

„Úgy kezdődik, hogy először csak mintegy sejtelmesen tűnik fel a nemes paripa, inkább csak sejteni lehet, majd látszik is már. Egyébként, ahogyan nézem, igazi arabs, ami nem gyakori, sőt, ritka.

Aztán egy ügyes mozdulattal az amazon is a hátán terem – ugyan sajnos a veséjére ül, ez azonban részletkérdés –, majd látható maga a főpolgármester-helyettes asszony is, aki diadalmasan végleg a kitűnő állatra pattan – sajnos még mindig szegénynek a veséjén gubbasztva. A szárat kis kacsójában tartva, ja, és fürdőruhában van, és mindehhez bájosan mosolyog is a szentem. Snitt. Ez a rövid videó futott nagy pályát a magyar médiában. Nem értem. Hát ilyet még politikustól bizonyosan nem láttunk, pedig volt már mindenféle, még a legmeglepőbb dolgok is.

Azonban nem értem magát a meglepetést, hiszen tudjuk, hogy Tüttő kőgazdag és megengedheti magának.

Köszönhetően bizonyára Leisztinger elvtársnak, aki alányúlt, illetve izé… nem ezt akartam mondani – esetleg felkarolta, vagy mi a fene történt. Bár vannak ennek ellentmondó hírek is, de nehéz eligazodni a főpolgármester-helyettes asszony magánéletén. Hogy miképpen tett szert erre a vagyonra, azt rejtély övezi, mindenesetre viszonylag gyorsan gazdagodott meg. Mondhatni, rajtaütésszerűen. Furcsa egy ügy ez a meggazdagodás. Leisztinger úgy kezdett hozzálátni, hogy létrehozott egy kárpótlási jegyeket forgalmazó céget. Aztán már nem is volt megállás.

Mindenesetre ez a karrier jót tett Tüttőnek is, amit az is láttat, hogy valahogyan szert tett vagy egy tucat ingatlanra és némi készpénzre is. Ezekkel felszerelkezve aztán már egyenes út vezetett a vízi lovagláshoz. Reméljük, KariGeri felfest neki lósávot is, hogy aztán azon járhasson be a munkahelyére, ahol országépítő tevékenységét folytathatja a haza üdvéért. A lovat meg kikötheti a városháza udvarára; minden rendben is lesz – már csak dolgozni kéne.

Ami azonban némileg zavaros, ugyanis az első, kissé necces intézkedése az volt, hogy »helyzetbe hozta« a volt párját egy busztenderen. Ami még Karácsonynál is kivágta a biztosítékot. Bár hogy kinél vágta ki, az vitatható; szerintem KariGeri nem is értette a dolgot. Természetesen nem mulasztotta el egy Facebook-posztban megemlíteni, emígyen: »De azt tudom, hogy sem ebben az ügyben, sem más ügyben soha nem képviselt és nem fog képviselni más érdeket, csakis a városét, a budapestiekét. Ő az egyik legegyenesebb, legtisztességesebb, Budapest ügyeiért legelkötelezettebb ember, akit ismerek. Tűzbe teszem érte a kezem.« Hát, a tűzzel azért vigyázni kéne, sajnálnám, ha egy újkori Mucius Scaevola lenne belőle. Ez nem fenyeget már, mivel a tendert lemondták, megmentve tőle az adófizetőket, ami annál is kedvezőbb, mert a szóbeszédek szerint a buszok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért most meg kéne szabadulni tőlük. A hülye magyaroknak majd jó lesz. Csak nehogy felbukkanjanak valahol máshol is.”

Kép forrása: Instagram

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. augusztus 08. 20:56
A vörös ribi a nepert? Askenazi idegen.
hátakkor
2021. augusztus 08. 15:13
Gyors volt a busztender
Pelso j.
2021. augusztus 08. 13:26
Ezt a témát rád osztották vagy önként választottad? Mindegy, hozzáadott értéke a jövő évi eredményhez egyenlő a nullával.
koronaszepe
2021. augusztus 08. 11:49
Egyébként -bár a képnek van esztétikája- politikai kommunikációs szempontból nagyon amatőr volt Tüttő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!